Szijjártó Péter: továbbra is tart a kenyai légi katasztrófa körülményeinek vizsgálata

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb azonosítsák és hazaszállíthassák a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben előző nap meghalt magyar állampolgárok holttesteit - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a kormányülést követően, hogy továbbra is tart a kenyai légi katasztrófa körülményeinek vizsgálata.

"A kenyai polgári légiközlekedési hatóság végzi a vizsgálatot. Ígéretet tettek, hogy gyors lesz a vizsgálat, és amint annak eredménye lesz, azt közölni fogják velünk" - tájékoztatott. Majd elmondta, hogy az illetékes magyar konzul már a katasztrófa helyszínén van, s felkereste a kórházat, ahova a holttesteket szállították.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy DNS-vizsgálatokra lesz szükség az azonosításhoz, és a magyar konzul a folyamat felgyorsítása érdekében felvette a kapcsolatot a helyi rendőrséggel.

"Mindent megteszünk, hogy a holttesteket minél előbb haza lehessen szállítani, hogy a hozzátartozók a temetésről minél előbb intézkedni tudjanak" - tudatta.

"Amint a baleset körülményeivel kapcsolatban újabb információkkal rendelkezünk, azt természetesen a hozzátartozókkal közölni fogjuk" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com