Szijjártó: sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet

Sosem lehet abbahagyni a terrorizmus elleni küzdelmet, és Magyarország elkötelezett e harc folytatása mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.A tárcavezető Srí Lanka-i partnerével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: e küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet a Srí Lanka-i húsvéti terrortámadások is.

    
A támadásokat főként a húsvéti szertartásokon részt vevők ellen követték el, és a keresztény közösségek a leginkább üldözött vallási közösségek közé tartoznak - közölte.

Hozzátette: erről a politikai korrektség és képmutatás miatt ritkán beszélnek, de mi nem fogadjuk el, hogy "a keresztényellenesség a diszkrimináció utolsó elfogadható formája legyen".
   

Megjegyezte: részvétét és szolidaritását fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak és népnek a merényletek miatt. Szijjártó Péter elmondta: továbbá nagyrabecsülését fejezte ki a Srí Lanka-i kormánynak a terrortámadások elkövetőinek kézre kerítésére tett intézkedésekért is. A megrongálódott katolikus templomok újjáépítése megkezdődött- fűzte hozzá.
    

Szijjártó Péter közölte: Magyarország 20 millió forint gyorssegélyt ajánlott fel az ázsiai országnak a támadásokat követően. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy jelentős gazdasági együttműködés körvonalazódik, ennek alapját egy 47,5 milliárd forintos kötöttsegély-hitelprogram jelenti, amelynek keretében magyar cégek autópálya-felüljárókat építenek, fejlesztik a vízhálózatot, vasúti útkereszteződéseket újítanak fel és modernizálják a bírósági rendszert Srí Lankán.
    

A magyar és a Srí Lanka-i cégek együttműködését 90 millió eurós hitelkerettel ösztönzi az Eximbank - közölte. Szijjártó Péter elmondta: Magyarország azt is szorgalmazza, hogy az EU növelje a Srí Lankának szánt támogatásokat. Tilak Marapana kiemelte: országa nagyon lényegesnek tartja a kapcsolatok építését az európai országokkal, és közülük is Magyarország az egyik legfontosabb partnere.
    

Emlékeztetett: látogatása egybeesik a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 60. évfordulójával. Srí Lanka elkötelezett a Magyarországgal ápolt kapcsolatok szorosabbra fűzése és a gazdasági együttműködés erősítése mellett - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com