Szolgálaton kívüli biztonsági őr késelt egy szórakozóhelyen, vádat emeltek ellene

Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy biztonsági őrként dolgozó férfi ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint egy VII. kerületi szórakozóhelyen, ott szolgálaton kívül tartózkodva megkéselte egy ismerősét, aki miatt el akarták bocsátani a munkahelyéről.Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel azt közölte: a vádirat szerint a 29 éves férfi a lakásán 2020.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

június 29-én az ismerősével együtt italozott és kábítószert is fogyasztottak. Egy korábbi sérelem miatt azonban összeszólalkoztak, ezután az ismerőse hazament és felhívta a vádlott egyik munkatársát, aki előtt negatív színben tüntette fel a férfit. Emiatt a vádlottnak telefonon fel akart mondani a főnöke.

    
Ezt követően mindkét férfi a vádlott munkahelyére, egy VII. kerületi szórakozóhelyre ment, a vádlott a konfliktus rendezéséhez segítségül hívta egy 27 éves ismerősét és egy zsebkést is magával vitt. Amikor a vádlott meglátta, hogy a korábban vele italozó ismerőse a kollégáival beszélget, szidalmazni kezdte és rátámadt. A bántalmazásba bekapcsolódott a 27 éves férfi is, a sértettet ütlegelni kezdte. Ekkor a vádlott a zsebkéssel hátba szúrta a sértettet. A verekedőket a biztonsági őrök választották szét.
    

Ibolya Tibor azt írta: a szúrással a vádlott életveszélyes sérülést okozott a sértettnek. A Fővárosi Főügyészség a bűnügyi felügyeletben lévő 29 éves férfit életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést kiszabását indítványozta. A 27 éves társát garázdasággal vádolják, rá pénzbüntetést kért az ügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

http://ujhazak.com