Szörnyű valóság áll a bevándorlás mögött - sokkoló 18+

Nézzünk szembe a valósággal. Az alábbi képek és videók sokkolóak és teljesen elkeserítőek. Kizárólag erős idegzetűek nézzék meg a képeket.


Azonban cikkünkben meg szeretnénk említeni néhány tényt, amelyek miatt történnek a dolgok. A teljes valóságot úgy sem lehet megtudni, mint ahogyan az megérteni sem! Léteznek nagyon fontos dolgok, amelyeket megért az ember. Ilyen egyik nagyszerű dolog például a matematika, amelynek megértésével az ember birtokában egy remek lehetőség van. Ami azonban az iszlám világban és a Közel-Kelet politikájában történik az a magyar ember számára érthetetlen!

0000

Kényes kérdés. Az éremnek két oldala van!

Az egyik, amely állandóan folyik a médiából. Agresszívak a migránsok, mert türelmetlenek az intézkedések lassúsága miatt. Agresszívak, mert csalódottak. Nem ilyen körülményekre számítottak, amelybe belecsöppentek. Nem beszélve, hogy milyen szemetet és fekáliamennyiséget hagynak maguk után. Ezeket halljuk a független és a most már a fővonalas médiából egyaránt.

Azonban van az éremnek egy másik oldala, amelynek töredékéből meg szeretnénk mutatni néhány dolgot. Ezeket az eseményeket nem mutatja a média valami oknál fogva.

Ezek közül mi sem tartjuk korrektnek, hogy kemény dolgokat mutassunk be. A gyenge idegzetűeknek ez is éppen elég. Nézzük, mi zajlik a való világban, ahonnan tényleg valódi menekültek érkeznek egy új élet reményében.

Szíriában komoly holokauszt (népirtás) történik. Szíriát a világ magára hagyta. Leginkább az USA, aki ugyebár mindenkiért kiáll.

Szíria egy olyan ország, ahol a keresztényeket hívták először keresztényeknek. Jézus Krisztus halála után megindult az országban a keresztényüldözés. Azonban Szíriában 10-nél is több nemzetség él. Mondhatni azt is, hogy talán e miatt nem tudnak békésen élni egymás mellett. Valójában az országban kezdetek óta több vallás együtt él. Legyen az muszlim, keresztény, vagy zsidó. A kultúrájukhoz tartozó ősi építmények a mai napig fennállnak, de sajnos ezek közül már rengeteget leromboltak az ISIS-t képviselő szunniták. Szíria több millió lakosú, városai egyetemekkel vannak tarkítva. Homsz város igazán az itt élő keresztények központja, de Aleppóban és Damaszkuszban is sokan élnek keresztények. Az ország elnöke ugyan alavita vallású, aki pártfogója a vallásszabadságnak. Az alaviták között élnek keresztények, zsidók, arabok, kurdok egyaránt.

Nem igazán szeretnénk vallástérképet ismertetni. A szomorú és szívszaggató tényekre áttérve be szeretnénk mutatni a mindenamianglia.co.uk írásának segítségével, hogy valójában mi is történik ebben az egykor oly csodálatos városban. A kialakult helyzetért felelősek vannak, de most ezt háttérbe tesszük. Inkább fókuszálunk az ártatlan civilekre. Miként éltek akkor és most! Talán megérthetjük, hogy mit jelent a motiváció, amikor a saját hazájából mindent hátrahagyva az embernek menekülőre kell fogni.

Szíriában sajnos elkezdődött egy olyan rémálom, amelynek végét nem lehet látni. A fennálló állapotok az országból milliókat kényszerítettek menekülésre. A Szíria határán belül rekedt ártatlan civilek még mindig küzdenek saját életükért.

A nagy baj, hogy az évek óta kialakult helyzetet az Iszlám Állam kihasználva betört az országba és az eddigi legkeményebb ellenségnek bizonyul.

Zászlajukat, ruháikat a jellegzetes fekete színnel úgy tervezték meg, hogy az emberekbe félelmet keltsenek. Jelenleg az a helyzet, hogy az eddig az elnök ellen harcolók is már az elnök oldalára álltak az ISIS ellen. Felismerte az ország, hogy egy hatalmas átverésnek a részese. El sem tudjuk azt képzelni, hogy milyen ádáz küzdelmet folytat nap, mint nap Szíria a terrorista hadsereg ellen.

Szíria tulajdonképpen a civilizáció egyik bölcsője és most feltették egy olyan „játszmára”, melynek a civil lakosság issza meg a levét!

Családapák, családanyák, ártatlan kisgyermekek halnak meg értelmetlenül ebben a világban.

Néhány évvel ezelőtt a szír városok infrastruktúrája még valahogy tartotta magát, de mára már minden romhalmazzá vált.

Nincs már oktatás. A padokban nem ülnek már gyermekek. Gyakorlatilag az egészségügy is megszűnt. A 7000 éves ősi Aleppó a földdel egyenlővé van téve. A szélsőségesek a város elől elzárták a vizet és megszüntették az áramszolgáltatást.

Az eredeti keresztény írónak kellett szembesülni a valósággal és így jött rá, hogy amit a médiában olvasunk és televíziókban nézünk, az a valóságtól egy nagy terelés. Ezt pedig a publikum szinte mindig (elnézést) benyalja!

Vegyük végre tudomásul, hogy a politika bármely döntése csupán színjáték, amelynek kartelében aládolgozik az a média, amely állandóan azokat a problémákat hangoztatja, amelyek az égető üggyel Európát sújtják.

Amit tesznek, az nem jó sem az európai országok állampolgárainak, sem pedig a menekülteknek. Most ebbe ne menjünk bele, hogy ezek között van olyan is, aki néhány hónappal ezelőtt embereket fejezett le. Ezeket sem bírják kiszűrni, pedig egyszerű. Ránézés, testfelépítés és még sorolhatnánk.

A lényeg és égető kérdés az, hogy a média miért nem közöl Szíriáról valós tényeket, hogy az emberek megértenék, hogy miért menekülnek el onnan oly sokan. Nem lehet hallani a szíriai holokausztról, arról a kegyetlen pokolról, amit mindennap átélnek ártatlan emberek, nők gyerekek, öregek és bizony életerős férfiak, akikben bízik családjuk. Azonban ilyen férfiaknak is kihull a kezükből minden!

Amíg a média nem fog arról beszélni, hogy milyen holokauszt folyik Szíriában, addig az érem csupán egyik oldalát mutatja meg. Méghozzá azt, ami nem más, mint önös érdek. Egy bizonyos átverése ez az embereknek.

Gondoljunk bele, hogy Szíria lakossága legalább 20 millió fő. Elképzelhetjük azt is, hogy az országban a harcoknak hány civil áldozata esett áldozatul, illetve most hány ember hal meg a viaskodásokban.

4

Bizony ez nem más, mint 2015 és az elmúlt idők nagy holokausztja.

Szívszaggató, hogy a menekülők 4.088.078 ember közül sajnos 50 % gyermek! A helyzet az, hogy a térségből több nő menekül, mint férfi! Értitek? Tehát ez valószínűleg azt jelenti, hogy a családokat a férfiak megölésével terrorizálták. Máskülönben ebben a világban a nőket nem igazán tisztelik. Minden bizonnyal van néhány férfi, aki a nőket szereti, tiszteli, megbecsüli ezt szíve mélyén és cselekedeteiben is megnyilvánul. Ezeknek a férfiaknak tiszteletünk.

1

2

3





https://www.youtube.com/watch?t=12&v=JCapq3byCJY

Nos, itt kezdődik a paritás. Egyes civil férfiak beálltak a harcokba elküldve menekülőre asszonyaikat gyermekükkel együtt. A helyzet az, hogy jelenleg Aleppó egyik repterén 300 veterán katona ragadt. Ezeket az embereket az ISIS teljesen körbezárta és hősiesen mindenfajta ISIS támadást visszavertek! A harc még mindig folyik! A szíriai hadsereg azzal küzd, hogy katonáit a veteránok közé tudja, de ez nem sikerül, mert az ISIS útjukat állja.

Forrás: mindenamianglia.co.uk

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

http://ujhazak.com