Szűk körben emlékeztek meg a Charlie Hebdo című hetilap elleni iszlamista merénylet áldozatairól

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: A koronavírus-járvány miatt szűk körben emlékeztek meg csütörtökön Párizsban a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap elleni iszlamista merénylet áldozatairól a merénylet hatodik évfordulóján.Ez volt az első megemlékezés az áldozatokról azóta, hogy ítéletet hirdetettek decemberben a franciaországi dzsihadista merényletsorozat nyitányát jelentő, 2015 januárjában elkövetett és tizenhét halálos áldozattal járó párizsi támadások 14 vádlottjának a perében.

    
A szerkesztőség egykori épületénél rendezett csendes főhajtáson mintegy húsz közéleti személyiség volt jelen, többi között Riss karikaturista, a támadások egyik túlélője, a lap jelenlegi főszerkesztője, Francois Hollande, aki a merénylet idején a köztársasági elnök volt, Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere és a kormány képviseletében Gérald Darmanin belügyminiszter.
    

A szűk delegáció a szerkesztőség közelében, a boulevard Richard Lenoir-on az elmenekülő két támadó egyike által közvetlen közelről agyonlőtt rendőr, Ahmed Merabet emlékének is adózott. Hasonló rendezvényt tartottak Párizs keleti határában, ahol két nappal később egy zsidó élelmiszerboltban egy harmadik dzsihadista túszokat ejtett és közülük négy emberrel végzett.
    

"Múlik az idő, a megrendülés változatlan. Emlékezzünk a Charlie Hebdo elleni merénylet áldozataira, akik az iszlamista barbarizmus lövéseitől estek el! A hozzátartozókért, az értékeinkért, a szabadságunkért, Franciaországért: soha nem felejtünk" - írta a Twitteren a belügyminiszter. 2015. január 7-én két francia dzsihadista hatolt be a Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségébe, ahol 12 embert megöltek, és 11-et megsebesítettek. A támadókat két napig üldözte a rendőrség.


Eközben egy harmadik társuk január 8-án lelőtt egy rendőrt a főváros egyik déli elővárosában, Montrouge-ban, majd másnap egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtett, akik közül négyet megölt. A rendőrség egyidejűleg indított akciókban végzett mindhárom terroristával, és kiszabadította a túszokat. A három napig tartó támadásokban 17-en vesztették életüket, köztük három rendőr és 21-en sérültek meg. A támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben több mint 260-an vesztették életüket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com