Szüleit bántalmazó férfi ellen emeltek vádat Heves megyében

Többrendbeli kapcsolati erőszak bűntettével, valamint zaklatással, lopással és garázdasággal is vádolják azt a férfit, aki a gyanú szerint hosszabb időn át zaklatta és bántalmazta szüleit - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.Szalóki Zoltán közölte: a 33 éves vádlott közösen élt szüleivel egy nyugat-bükki járási székhelyen, és 2020 tavaszától rendszeresen zaklatta, sőt bántalmazta őket. Megöléssel fenyegette és trágár szavakkal szidalmazta mindkettőjüket, apját többször megütötte és megrúgta, anyját pedig lökdöste, ököllel, karóval ütlegelte.
    

Szülei ezért tavaly áprilisban átmenetileg elhagyták a családi házat, amit a vádlott arra használt ki, hogy a lakrészükből elvitt és eladott több berendezési tárgyat, műszaki cikket. A sértettek hazatérése után más rokonait is megtámadta az utcán, majd májusban és júniusban idegeneket fenyegetett megöléssel a város különböző pontjain.
    

Az Egri Járásbíróság 2020 őszén távoltartást rendelt el, arra kötelezte a vádlottat, hogy hagyja el a szülői házat, és tartózkodjon attól, hogy az anyjával bármilyen módon érintkezésbe lépjen. Az Egri Járási Ügyészség két év börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottra a bíróságtól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com