Tagadja bűnösségét a tömeggyilkosságokkal vádolt szír férfi

Tagadja bűnösségét a tömeges kivégzésekkel, terrorcselekménnyel és emberiesség elleni bűntettel vádolt szír férfi, Haszan F. büntetőpere szerdán - szigorú biztonsági intézkedések közepette -kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken.Az előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint Haszan F. Szíriában a polgárháború idején az Iszlám Állam terrorszervezet katonája volt, egy kisebb egységet irányított, és 2015-ben részt vett egy nyilvános lefejezésben és több kivégzésben; legalább 25 ember haláláért felelős.

    
A cselekmények célja más államok alkotmányos társadalmi, gazdasági rendjének megváltoztatása, a Koránon alapuló törvénykezés bevezetése és a terrorszervezet hatalmának megszilárdítása volt. A terrorszervezet tagjaként Haszan F.

tevékenysége is arra irányult, hogy a helyi lakosságot a szervezet hatalmának elismerésére, az ahhoz való csatlakozásra kényszerítse, ezért készített a vádlott halállistákat, és vett részt a szisztematikus kivégzésekben az ügyészség szerint.
    

A tolmács közreműködésével meghallgatott Haszan F. tagadta bűnösségét, állította, hogy az Iszlám Állam "be akarta ugyan sorozni", de inkább vállalta a börtönt, mint hogy beálljon hozzájuk. Mint mondta, soha nem bántott senkit, és a vádbeli cselekmények idején nem is volt Szíriában, még 2014-ben Törökországba menekült, onnan pedig Görögországba távozott öt gyerekével és két feleségével.
    

Arra a bírói kérdésre, hogy miért indult tovább Törökországból, a vádlott úgy válaszolt: "Hallottuk, hogy a világ segít, mindenki támogat, a görögök kedvesek, jók." A kihallgatás egy pontján Haszan F. azt mondta a bírónak, hogy magyarországi fogva tartása során bántották, meg akarják mérgezni. Kérte a bírót, védje meg, ne végezzék ki, mire a bíró tájékoztatta, hogy Magyarországon nincs halálbüntetés.
   

"Nem voltam ott, nem tudok róluk semmit, köpök rájuk!" - mondta a terrorszervezetre célozva a vádlott. A tárgyaláson a bíró levetített egy pár másodperces videofelvételt, amely közelről mutatta a vádbeli, egy városka piacterén késsel végrehajtott lefejezést. A vádlott azt mondta, hogy nem ő látszik a felvételen. A tárgyaláson kiderült, hogy a férfi Görögországból tucatnyi alkalommal repült Európa különböző városaiba, többek között Brüsszelbe.
    

A férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren ellenőrizték: hamis okirattal igazolta a saját és a vele lévő nő személyazonosságát, ezért a bíróság embercsempészés és más bűncselekmény miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról; terrorizmus gyanújával, kitoloncolás során a Fővárosi Nyomozó Ügyészség márciusban vette őrizetbe.
    

Az előkészítő ülésen tanúként hallgatták meg a vádlott apját, aki szintén fia ártatlanságát hangoztatta. Amikor pedig a bíró idézte egy másik országban tett tanúvallomását, amely szerint fia a terrorszervezet katonája volt, az apa azt mondta, hogy ez csak a tolmács félreértése lehet. A tanú a Koránra és Isten nevére esküdött meg a tárgyaláson, hogy a fia nem volt a terrorszervezet katonája, és soha még csak ököllel sem bántott senkit.
   

A bíró az apának is levetítette volna a lefejezésről készült videót, de a tanú ezt azzal hárította el, hogy nem bírja az erőszakot, fél, hogy rosszul lesz. Az ügyvédek arra hívták fel a bíró figyelmét: az eljárás során a szakértők sem állították, hogy a videofelvételen egyértelműen azonosítható a vádlott, azok a tanúk pedig, akiknek a vallomására elindult a nyomozás, jobbára csak hallomásból ismerik a vádbeli eseményeket. A tárgyalás pénteken tanúk meghallgatásával folytatódik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com