Tagadta bűnösségét a 2007-es nagykanizsai gyilkosság gyanúsítottja

Tagadta bűnösségét a Zalaegerszegi Törvényszéken tartott hétfői előkészítő tárgyaláson az a férfi, aki a vád szerint megölte édesanyja idős szomszédját 2007 decemberében Nagykanizsán.A 44 éves N. László a vádirat szerint akkoriban hajléktalanként élt, alkalmanként húzta meg magát az édesanyjánál. A gyilkosság hajnalán erősen ittas volt, amikor átmászott a 81 éves szomszéd házának kerítésén, lefeszítette a kamraablakon lévő rácsot, ott jutott be a házba. A konyhában magához vett szabászollóval megpróbálta kinyitni a szoba ajtaját - tudva, hogy a háztulajdonos ott tartja a pénzét -, de nem tudott bejutni, az olló hegye beletört a lakatba.

    
Időközben felébredt a háztulajdonos, akivel dulakodni kezdett. A vádlott egy kisszékkel nagy erővel ütötte az idős férfi fejét és rugdosta őt; a földre került idős ember előbb eszméletét vesztette, majd belehalt több tucatnyi súlyos sérülésébe. A 2007-es ügy gyanúsítottját tavaly fogták el, miután a rendőrség újraindította a korábban felfüggesztett nyomozást, és újabb genetikai vizsgálatokkal bizonyítékokat talált a férfi ellen.
    

Az ügyészség az előkészítő tárgyaláson 20 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta arra az esetre, ha a többszörösen büntetett N. László beismeri tettét, de a vádlott tagadta a bűnösségét. A bíróság az ügyben április végére tűzte ki az első tárgyalást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com