Tagadta bűnösségét a Morrison’s-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon

Nem ismerte el bűnösségét a Fővárosi Törvényszék csütörtöki előkészítő ülésén az a 29 éves férfi, aki tavaly novemberben a budapesti Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyen ököllel úgy megütött egy másik vendéget, hogy az belehalt sérüléseibe.Az előkészítő ülésen az eljáró ügyész a vádiratot ismertetve elmondta: a 29 éves A. László 2025. november 29-én este, már ittasan érkezett a Morrison’s 2 nevű szórakozóhelyre, ahol tovább ivott. A férfi a szórakozóhely dohányzásra kijelölt udvarán rövid szóváltásba keveredett a sértettel.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek során a vádlott egy méter távolságból ököllel nagy erővel megütötte a vele szemben álló, kezeit a háta mögött összekulcsolva tartó sértett arcát. Az ütés erejétől a sértett elvesztette egyensúlyát és összegörnyedt. A támadó ekkor még közelebbről, fél méterről ismét nagy erővel megütötte áldozatát, aki ennek következében eszméletét vesztette és a földre zuhant.

A 25 éves sértetten több vendég is megpróbált segíteni, majd a szórakozóhely egészségügyi dolgozója megkezdte a sértett szakszerű ellátását. A helyszínre kiérkező mentők a fiatal férfit kórházba szállították, az életét azonban nem lehetett megmenteni. A Fővárosi Főügyészség A. Lászlót emberölés bűntettével vádolta meg, és börtönbüntetés, beismerés és a tárgyalásról való lemondás esetén tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozva.

A. László a csütörtöki tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, csak azt, hogy ittas volt és kétszer megütötte a sértetett. Mivel a vádlott tagadta bűnösség és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, az eljárás rendes tárgyalás keretében az ő vallomásával folytatódott. A kőművesként dolgozó férfi elmondta, hogy aznap este ötletszerűen döntött úgy, hogy szórakozni megy, így jutott el a nevezett szórakozóhelyre. Ott megismert három embert, akikkel dohányozni indult az udvarra.

Közben arra lett figyelmes, hogy egy lány lába kibicsaklott, segíteni akart neki, miközben tett egy vicces megjegyzést, amelyen mindketten nevettek. Ekkor azonban valaki hátulról leszólította, káromkodva számon kérve, hogy "mi olyan vicces". A. László vallomása szerint a sértett azzal vádolta, hogy kinevette a lányt, és arra szólította fel, hogy "tegye fel a kezét", azaz kihívta verekedni. A. László ott akarta hagyni, ám a sértett tovább erősködött. Ekkor ütötte meg az áldozatot.

A bíró kérdésére azt mondta, hogy soha nem űzött semmilyen küzdősportot és soha nem verekedett. A bíróság a tárgyaláson ismertette A. Lászlónak az áldozat szüleinek szánt bocsánatkérő levelét, amelyben azt írta, hogy mélységesen megbánta tettét.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com