Tanárnőjére támadt a 16 éves fiú, mert ki akarta zavarni a lányöltözőből

Egy miskolci általános iskolában egy 16 éves fiú azért támadt rá a tanárnőre, mert ki akarta zavarni a lányöltözőből. A diák szidalmazta és ellökte a pedagógust.


Az eset még 2015 novemberében történt, amikor a fiú és társa tanítási idő alatt bement a lányok öltözőjébe és nem akartak kimenni. – írja az eszakhirnok.hu

1403-719-garazdasag

A lányok szóltak és ezért odament a tanárnő, aki felszólította a két fiút, hogy hagyják el a lányöltözőt.

Az egyik így is tett, a másik viszont nem akart kimenni és trágár módon sértegetni kezdte a tanárnőt. A pedagógus ekkor megfogta a fiú kezeit és megpróbálta kitenni az öltözőből.

maxresdefault

Ekkor azonban a fiú szembefordult a tanárral és durva szavak kíséretében két kézzel mellkason lökte. A tanárnő csak azért vágódott hanyatt, mert egy közeli zsámolyban meg tudott kapaszkodni.

A 16 éves vádlottal szemben a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat. Indítványozta, hogy a bíróság a fiatalkorú vádlottat bocsássa próbára és rendelje el pártfogó felügyeletét.

Forrás: propeller.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com