Tanítványait szexuálisan zaklató tanárral szemben emeltek vádat Pécsen

Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőtanár ellen, mert a férfi több tanítványához is szexuálisan közeledett, egyikükkel szexuális viszont is létesített – tájékoztatta a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.A vádhatóság közleménye szerint a vádlott egy pécsi középiskola testnevelő tanáraként dolgozott, amikor 2024 januárjától közösségi médiás alkalmazáson keresztül beszélgetni kezdett egyik lány tanítványával. A férfi egy idő után intim képeket kért. Diákjától fehérneműs képeket kapott.

A férfi két hónappal később iskolán kívül is találkozott a lánnyal, autójában többször is megsimogatta tanítványát, benyúlt a pólója, melltartója alá. Mivel a lány nem akart viszonyt folytatni tanárával , a férfi visszavitte autójával a kollégiumba.

Ugyanazon év szeptemberében a vádlott egy másik - tizenötéves - tanítványával kezdett üzenetváltásba, majd decemberben iskolán kívül találkozott is a lánnyal, akivel autójában szexuális tevékenységet végzett.

Idén januárban a tanár egy harmadik tanítványa felé közeledett szexuálisan. Az egyik testnevelő óra után a lány mellé ült, nyakát, hátát simogatni, masszírozni kezdte, a sértett azonban határozottan visszautasította a férfi közeledését.

A vádlott cselekménye a szexuális visszaélés bűntett minősített esetének, illetve szeméremsértés vétségének megállapítására alkalmas, ezért ellene a Pécsi Járási Ügyészség - egyebek mellett - 18. életévét be nem töltött személlyel, hatalmi befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélés miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com