Tapétavágó késsel vágta meg a férfi nemi szervét a marihuánát szívott nő

A két éves kisfia molesztálásával vádolta meg Bonita Lynn Vela a fiatal férfit, akit elrabolt, és megkínzott.vela31n-1-web
Brutális ügyre derült fény az Indiana állambeli Franklinben. A 35 éves Bonita Lynn Vela az egyik este marihuánát szívott, és úgy találta ki, hogy két társával együtt elrabolja a 18 éves férfit, aki a nő lányának barátja volt.

Vela azért tuszkolta be, hajnali háromkor, a pótkocsis járműbe a férfit, és vitte egy parkba, mert meg volt győződve arról, hogy a fiatalember korábban molesztálta a két éves kisfiát.

A nő ezért három és fél órán keresztül tartotta fogva a srácot.

Vela először egy villával szurkálta az áldozatát, majd áttért a tapétavágó késre. A férfi végig tagadta a vádakat, ám ezzel csak azt érte el, hogy a nő még dühösebb lett, és tovább folytatta a kínzást, és azzal fenyegetőzött, hogy kikötözi egy fához a fiatalembert, hogy ott megegyék az állatok.

Vela azonban meggondolta magát, és inkább ultimátumot adott az áldozatának, aki választhatott az élete és a nemi szerve között. Ezután a két tettestárs lefogta a férfit, amíg Vela egy mély vágást ejtett a férfi nemi szervén.

A brutális eset után, a rendőrök hamar elkapták a nőt, aki állítja, hogy nem akarta megcsonkítani a fiatalembert, hanem csak azt akarta elérni, hogy örökre maradjon egy sebhely a kényes ponton, hogy emlékezzen a tettére, ha szexelni akarna.

A súlyosan sérült férfit az egyik helyi kórházban látták el, de a hírek arról nem szólnak, hogy mennyire maradandó a sérülése. Vela, aki azt is bevallotta, hogy más gyógyszereket is beszedett az ominózus éjszakán, a Johnson megyei börtönben ül előzetes letartóztatásban, és addig ott is marad, amíg valaki ki nem fizeti érte a 28 ezer dolláros óvadékot.
A rendőrség tovább folytatja a nő ellen indított eljárást, és a molesztálási vádakat is vizsgálják.

(Forrás: hir24)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com