Targoncával akarta összelapíttatni kollégáját egy dél-koreai férfi Komáromban

Távollétében nyolc év börtönre ítéltek első fokon egy dél-koreai férfit, aki egy komáromi gyárban targoncával akarta összelapíttatni munkatársát, miután nagyméretű szemeteszsákba zárta - közölte a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára pénteken az MTI-vel.Puskásné Sárközi Rita tájékoztatása szerint az elkövető arra utasította a sértettet és egy mongol munkást, hogy a csarnokban összegyűlt szemetet gyűjtsék össze, majd az áldozatot felszólította, hogy másszon bele a szemét gyűjtésére szolgáló átlátszatlan, merev takarófóliába.
    

A sértett nem akart belelépni, de a dél-koreai férfi betolta, majd összefogta a zsák száját. A zsák széleit a mongol munkás fogta meg, aki tudott arról, hogy abban egy ember tartózkodik. Az elkövető ezt követően egy targoncást hívott, hogy nyomja össze a zsákot. A gépkezelő nem tudott arról, hogy a zsákban ember van, a jármű villájával megkezdte a zsák összelapítását.
    

Az áldozat kiáltását meghallva kiszabadította a sértettet a takarófóliából és értesítette a mentőket. A sértett súlyos sérüléseket szenvedett, alsó végtagjainak bénulása miatt maradandó fogyatékosság alakult ki nála. A dél-koreai férfit a Tatabányai Törvényszék emberölés kísérlete miatt távollétében 8 év börtönbüntetésre, valamint 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő felmentésért jelentett be fellebbezést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com