Taxiban, forgalmas autópályán szexelt a páros

Tömegbalesetet is okozhattak volna azok a szeretkező utasok, akik nem bírták kivárni, hogy hazaérjenek.ay_117611473 Nem bírt magával a sanghaji autópályán az a páros, akik taxival akartak hazamenni, ám nagyon lassan haladt a forgalom, ezért úgy döntöttek, hogy ott ahol vannak, a taxi hátsóülésén áldoznak a szerelem oltárán.


A fülledt szexjelenetnek azonban nézőközönsége is akadt, hiszen, jó szokás szerint, a többi autós is elfelejtette, hogy egy autópályán van, és az utat kellene figyelnie, ugyanis mindenki a szeretkező párost nézte, akikre tökéletes volt a rálátás a taxi hátsószélvédőjén keresztül.

Az egyik jelenlévő autósnak arra is jutott ideje, hogy fényképet készítsen a szexelő párról. Később elmondta, hogy tisztán látta, ahogy a férfin lovaglóülésben ülő nő, és párja csókolja, fogdossa egymást. A szemtanú hozzátette, hogy legalább tíz autó váltott sávot, vagy vette le a szemét az útról, csak azért, hogy nézhesse a taxi utasait.

Szerencsére tömegbaleset végül nem történt, de a rendőrség így is szóvá tette az ügyet. Ők azért bírálták a szeretkező párt, mert veszélyeztették a közlekedésben résztvevő többi ember életét. A hatóság véleménye alapján a taxi sofőrje is hibázott, amiért nem állt félre, és nem rakta ki az utasokat az autóból, akik még csak be sem voltak kötve!

(Forrás: webbulvar.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com