Teásdobozokban érkezett kábítószer Thaiföldről, letartóztattak két férfit

Több mint 10 kilogramm kábítószert foglalt le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI); az illegális áru postai csomagokban, teásdobozokban érkezett Thaiföldről, két magyar férfit letartóztattak.A KR NNI azt közölte szerdán a police.hu oldalon, hogy a székesfehérvári osztályuk indított eljárást kábítószer-kereskedelem miatt, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága jelzett egy gyanús postai küldemény miatt. A pénzügyőrök a csomagot átvizsgálva, teásdobozokban több mint 2 kilogramm droggyanús növényi származékot találtak - tették hozzá.

A címzett, egy 44 éves budapesti férfi a gárdonyi postahivatalban vette át a csomagot július 15-én. Ekkor fogták el a rendőrök, majd átkutatták az ingatlanait és az autóját. A férfi gárdonyi nyaralójában egy másik, Thaiföldről érkezett csomagot találtak, benne két fémdobozban több mint 1,5 kilogramm zöld növényi törmelékkel, de a budapesti lakásából is előkerült egy postai küldemény, benne szintén fém teásdobozban 70 dekagrammot meghaladó droggyanús anyaggal.

A férfihoz köthető harmadik dobozt egy, a főváros XV. kerületében lévő posthivatalban találták meg, a küldeményből négy fémhenger került elő, benne összesen több mint 2,5 kilogramm drog volt. A nyomozók továbbá kiderítették, hogy egy három nappal korábbi szállítmány ugyanúgy az övé lehetett, az a csomagban 3 kilogramm kábítószert tartalmazott - írták. Pár nap alatt a rendőrök azonosították a küldemény feladóját is, egy 38 éves gyulai férfit, őt július 17-én fogták el, amikor repülőgépe leszállt Ferihegyen.

A rendőrök mindkét férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, és bűnügyi őrizetbe vették; kezdeményezésükre, valamint az ügyészség előterjesztésére a bíróság mindkettőjüket letartóztatta. Az eljárás tovább folyik annak érdekében, hogy a nyomozók kiderítsék, pontosan kitől származott a kábítószer, és mi volt a dílerek végcélja - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com