Telefont találtak egy fogvatartott végbelében, a BVOP szerint indokolt a személyes érintkezés eseti korlátozása a látogatókkal

Motozás során a fogvatartott végbeléből került elő egy mobiltelefon és a töltéséhez használható kábel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel kedden, megjegyezve: szakmailag indokoltak azok az intézkedések, amelyekkel bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága érdekében korlátozták a személyes érintkezést a látogatófogadások során.A börtön szirmabesenyői objektumában a látogatófogadás végén a fogvatartottnak az anyja adta át a mobiltelefont. Makula György ezredes, a BVOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-nek elmondta: a fogvatartott a tiltott tárgyat előbb a zsebébe, majd a végbelébe rejtette el. A biztonsági ellenőrzésen szolgálatot teljesítő felügyelők éberségének köszönhetően a telefon rövid időn belül előkerült, így a tiltott tárgy nem juthatott be az intézet zárt területére - fűzte hozzá.

Közölte: az eset miatt a fogvatartott ellen fegyelmi eljárás indult, amellyel elveszítheti eddig szerzett kedvezményeit és a személyes érintkezés lehetőségét biztosító látogatási jogát. A hozzátartozó felelősségét a rendőrség vizsgálja a büntetés-végrehajtási intézet rendjének megzavarása miatt - jegyezte meg.

Makula György emlékeztetett: korábban éles kritikát kapott a büntetés-végrehajtási szervezet azért, hogy bizonyos fogvatartottak esetében az intézetek biztonsága és rendje érdekében korlátozta a személyes érintkezést a látogatófogadások során. Ez az eset - és sajnos még sok más hasonló - is rávilágít arra, hogy ezek az intézkedések szakmailag indokoltak - emelte ki.

A BVOP főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a látogatások során a szabályok megszegése - különösen tiltott tárgyak, például gyógyszer, mobiltelefon vagy bármely kommunikációs eszköz bejuttatása - súlyos biztonsági kockázatot jelent.

A családi látogatások célja, hogy a fogvatartottak bensőségesebb kapcsolatot tarthassanak hozzátartozóikkal, ez azonban csak a szabályok betartása mellett lehetséges. Az ilyen jellegű visszaélésekkel szemben a büntetés-végrehajtási szervezet minden esetben következetesen és szigorúan lép fel - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com