Temetőben történt halálesetek

Ledőlő kőfeszület és összeomló sírkő is vetett már véget emberéletnek a sírkertekben.Aki csak teheti, az próbálja messzire elkerülni a temetőt, mert ez az a hely, ahol az embernek szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy előbb vagy utóbb, de egy nap, mind odakerülünk. A temetők a vesztességre, fájdalomra, gyászra emlékeztetnek, ám ezt a sajátos hangulatot még félelmetesebbé teszi az, ha valakit a temetőben ér halálos baleset.

Az egyik honlap ilyen félelmetes, de megtörtént eseteket gyűjtött össze.

Belfast: 1988. március 16-án Észak-Írország fővárosában temették el az IRA három tagját, akiket napokkal korábban öltek meg a brit speciális erők. A gyászolók közé beférkőzött Michael Stone, a protestáns Ulsteri Védelmi Szövetség egyik tagja, aki fegyvert rántott, és lövöldözni kezdett az összegyűltekre, majd kézigránátokat hajított az ártatlan civilekre.

Stone ámokfutásának az vetett véget, hogy a bosszúszomjas tömeg elfogta, alaposan összeverte, majd átadták a hatóságnak. Az összecsapásban összesen 50 ember sérült meg, hárman pedig meghaltak, köztük Kevin Brady, az IRA egyik tagja.

Brady temetését két nappal később tartották.

Ekkor két brit tizedes véletlenül a gyászolók közé hajtott. A felbőszült tömeg kirángatta az autóból a két tizedeset, akiket a közeli, üres sírgödörhöz vittek, ahol agyonlőtték őket.

Stone 2000-ben kijöhetett a börtönből, de 2006-ban ismét letartóztatták, mert baltával, késekkel és robbanószerekkel tört be az észak-írországi parlament épületébe.

Gyanús körülmények: 2016 augusztusában a New York államhoz tartozó Batavia temetőben találtak két holttestet. Habár a híresztelések szerint a 34 éves Richard Garlock és a 32 éves Jenea Macleod drogozott, mégis úgy néz ki, hogy nem a kábítószer okozta a halálukat.

A boncolásból az derült ki, hogy a két áldozattal villámcsapás végzett, amit alátámaszt az, hogy a haláluk idején hatalmas vihar tombolt a környéken. Az továbbra is rejtély, hogy Garlock és Macleod mit keresett a temetőben, amikor ennyire rossz volt az időjárás.

'97 nyara: 1997 májusának egyik délutánján valaki bekopogott a Finn's Point Nemzeti Temető gondnokának ajtaján. Az idegen fegyvert fogott a gondnokra, akit levitt a ház pincéjébe, ahol agyonlőtte. Később kiderült, hogy a hidegvérű gyilkosságot azért követték el, mert a tettesnek szüksége volt az áldozat piros Chevrolet pickupjára.

Ugyanennek az évnek a nyarán, két sarokkal a korábbi gyilkosság helyszínétől, egy luxusvilla előtt agyonlőtték Gianni Versace divatmogult. Versace és Reese között semmi közös nem volt, kivéve a gyilkosukat, aki Andrew Cunanan volt, ám őt soha nem sikerült elszámoltatni, mert 1997. július 23-án megölte magát.A semmiért: Jerry Weaver a családjával talált rá az 51 éves Bill Sparkman felakasztott holttestére Kentucky temetőjében. A férfin csak zokni volt, a csuklóját és a lábait szigetelőszalaggal összekötözték és a szemeit is leragasztották.

Az ügyben indult vizsgálat több gyanús körülményt is talált. Például azt, hogy nem volt nyoma dulakodásnak, idegen DNS-t sem találtak, Sparkman térde pedig csak 15 centire volt a földtől. Később kiderült, hogy az áldozat megrendezte a saját meggyilkolását.

A nyomozás során arra is fény derült, hogy Sparkman korábban kigyógyult a rákból, de nemrég azt mondta az egyik barátjának, hogy szerinte kiújult a betegsége, ami most le fogja győzni. A bizarr öngyilkosságra azért volt szükség, mert Sparkmannek volt két életbiztosítása, ami összesen 600 ezer dollárt fizetett volna a fiának, ha Sparkman gyilkosság vagy baleset áldozata lesz.

Sparkman teljesen feleslegesen ölte meg magát, mert a boncolás során kiderült, hogy nem rákos, a fiának pedig nem fizetettek a biztosítók.

Agyonnyomta a sírkő: Senki sem sejtette, hogy milyen tragédia lesz abból 2012 júliusában, hogy a 4 éves Carson Dean Cheney és családja ellátogat egy XIX. századi temetőbe. A sírok között sétáló és fotózó szülők nem vették észre, hogy a kisfiú játszani kezdett egy 1889-ban állított sírkővel.

A 2 méter magas, 113 kilós kőtömb egyszer csak elvált a talapzatától, és agyonnyomta a gyereket, akiről három ember szedte le a sírkövet. A kisfiút a közeli kórházba szállították, de ott hamarosan meghalt.

Egy hónappal Carson halála előtt egy szintén 4 éves kislány halt meg Észak-Karolina egyik temetőjében, ahol ráomlott egy kőfeszület.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Idős asszonyra támadt

Idős asszonyra támadt

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták azt a lajosmizsei férfit, aki egy idős, mozgásában korlátozott asszonyt rabolt ki Dabason.

http://ujhazak.com