Tényleges életfogytiglanra ítélték a zsámboki gyilkost

Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken, első fokon azt a férfit, aki 2017 őszén megerőszakolt, majd megölt egy idős asszonyt a Pest megyei Zsámbokon. Az ügyben bűnpártolás miatt a gyilkos fiatalkorú ismerősét is elítéltek.A törvényszék MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elsőrendű vádlottat nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas célból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, és életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték, kizárva a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét.

    
Hozzátették: a férfi ismerősét, a másodrendű vádlottat a bíróság bűnpártolás miatt egy év hat hónap, fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta. A vádirat szerint 2017. október 15-én éjjel az elsőrendű vádlott bemászott egy 88 éves, Zsámbokon egyedül lakó, rendszeres gondozásra, ápolásra szoruló asszony házába. Az idős nőt vascsővel többször fejbe verte, majd megerőszakolta. Az asszony a bántalmazás miatt meghalt. A férfi a halott nő körüli ruhákat meggyújtotta, majd később elhagyta a házat.
    

Kora reggel az elsőrendű vádlott elmondta munkatársainak, mások mellett a másodrendű vádlottnak is, hogy megölt egy idős nőt. Ismerőse ezután megpróbálta elégetni a férfinak a gyilkosságkor viselt ruháit egy kályhában, de nem tudta azokat meggyújtani. Az elsőfokú ítéletet az ügyész tudomásul vette, az első- és a másodrendű vádlott fellebbezett a döntés ellen, így az nem jogerős - közölte a törvényszék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com