Tényleges életfogytiglant indítványoz az ügyészség egy kollégáját meggyilkoló férfira

Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványoz az ügyészség egy 35 éves férfival szemben, aki 2021 decemberében Budapesten megölte és kifosztotta kollégáját - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.A vádirat szerint a férfi 2021 novemberében ismerte meg az ügy sértettjét, akivel egy munkahelyen dolgozott. A két férfi között jó munkakapcsolat alakult ki, munkahelyükön kívül is rendszeresen találkoztak.

A vádlott azonban kihasználta a sértettet, többször kért tőle kölcsön, és arról is tudott, hogy a férfi pénzt örökölt, illetve éppen költözést tervez.
   

A vádlott az év karácsonyán kitervelte, hogy megöli kollégáját pénze és egyéb értékei megszerzése érdekében. December 27-én az esti órákban, előre megbeszélt időpontban találkoztak, a sértett a bankkártyájáról, egy automatából 140 000 forint készpénzt vett fel. Ezt követően a vádlott a sértettet egy elhagyatott, kivilágítatlan területre vitte, ahol rátámadt és a nadrágszíját a nyaka köré tekerve addig szorította, amíg eszméletét nem vesztette. Ezután elvette telefonját, laptopját és a nála lévő több mint 140 ezer forintot, majd az eszméletlen férfit a Dunába gurította.
    

A sértett halála fulladás miatt következett be. A vádirat arra is kitért, hogy a vádlott az emberölést megelőzően, 2021 augusztusában egy metróaluljáróban kifosztott egy padon alvó férfit, akitől több mint 300 000 forint értékben készpénzt és értékeket tulajdonított el. A vádlott emellett a sértett bankkártyáját is megszerezte, amivel később több helyen vásárolt, ezáltal a sértettnek további 100 000 forint kárt okozott - írták.
    

A Fővárosi Főügyészség a 35 éves férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, valamint kifosztás bűntettével és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével is vádolja, vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával. A vádlott jelenleg is letartóztatásban van - áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com