Terror hajnala Magyarországon 2006 okt. 23. Budapest! – videó

Ha valaki 2006-ban arra járt óvatlanul, vagy éppen tudatosan a békés tüntetők között volt, érdemes megnézni a két jogász elemzését a történtekről.

Miért most írunk erről. Magyarország egyik legnagyobb dilemmája, ami történt 2006-ban Budapesten és még mindig nincs jogi érdemben megoldás.

A rendőrség az ominózus napon ravasz csellel oszlatta fel a Kossuth téri folyamatos békés demonstrációt.



A kommunista jogutód Gyurcsány Ferenc pontosan azzal a bolsevista szisztémával verette szét a demonstrációt, mint ahogyan azt kell. Gyakorlatilag magyar rendőrök közé olyan idegeneket is kevertek, akik végrehajtották magát a rendőr terrort. Sok szót követve, nézzük, hogy miként vélekedik minderről két jogász, aki az eseményeken jelen volt. Mint ahogyan néhány olvasóink is, akik éppen cikkünket olvassák.



Az alábbi videóklipen ismeretlen ismerős rapper énekli meg 2009-ben a 2006-os budapesti történéseket! A magyar rapper számait nem hallani semmiféle médiában, mert még mindig tiltott. Mindazonáltal stílusát sikerült lemásolni "sztároknak".

Itt felhívjuk a szíves figyelmet, hogy cikkünk nem a Jobbikról és Morvai Krisztináról szól, hanem arról az állapotról, hogy Magyarország még mindig nem tud kilábalni a kommunizmus csökevényéből. Csak úgy a szólásszabadság nevében!



Forrás: YouTube

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com