Terrorcselekmény miatt emeltek vádat egy adóhatósági dolgozókat fenyegető férfi ellen

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nem akarta megfizetni adótartozását, ezért életveszélyesen megfenyegette az eljáró ügyintézőket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a férfit állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolják.

A férfinak 74 ezer forint adótartozása volt, a vádirat szerint ennek megfizetésére szólították fel. A vádlott emiatt tavaly januárban, majd idén júliusban is a saját e-mail-címéről fenyegető üzeneteket írt az adóhivatal hivatalos személyként eljáró munkatársainak azért, hogy a határozatukat vizsgálják felül és ne hajtsák végre.

Az üzenetekben közölte, hogy megvédi vagyonát és lelövi, leszúrja a behajtókat, illetve késes támadással fenyegetőzött azért, hogy bírálják felül a határozatot, különben többen a hivatalban meghalnak – közölte a főügyészhelyettes.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Top 50-es körözött elfogása Fejér vármegyében

Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com