Terrorellenes razziát tartott az osztrák rendőrség Bécsben és Grazban

Fritz Grundnig, a grazi rendőrség szóvivője az Ö1 osztrák közszolgálati rádióban csütörtök reggel arról tájékoztatott, hogy országos terrorellenes akció keretében rendőrök tucatjai jelentek meg Grazban, Stájerország székhelyén.

Az akcióról szóló értesüléseket megerősítette az osztrák belügyminisztérium szóvivője, Karl-Heinz Grundböck is. További információkat nem közölt, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő ügyről van szó. Médiainformációk szerint az akcióban mintegy 800 rendőr vett részt.



A Kurier című osztrák lap úgy értesült, hogy több mint tíz embert őrizetbe vettek, és a razziának nem volt köze annak a 17 éves fiatalnak az ügyéhez, akit múlt pénteken vettek őrizetbe Bécsben terrorizmus gyanújával. A lap szerint az akciót hetek óta tervezték, és már egy ideje figyelték azokat az egykori Jugoszláviából érkezett embereket, akik gyaníthatóan egy szélsőséges iszlám szervezetet próbáltak meg kiépíteni, és abba tagokat toborozni.

A Kronen Zeitung című lap szerint viszont a razziának köze lehet ahhoz a Mirsad O. nevű prédikátorhoz, akit tavaly nyáron terrorista szervezetben való részvétel, gyilkosságra való felbujtás és kényszerítés miatt húsz év börtönre ítéltek Grazban.

MTI

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com