Terrorizmus finanszírozása miatt indult per egy kurd házaspár ellen Szegeden

Terrorizmus finanszírozása miatt indult per egy kurd házaspár ellen hétfőn a Szegedi Törvényszéken.A kurd férfi 2009-ben csatlakozott önkéntesen az Európai Unió által terrorszervezetnek tekintett Kurdisztáni Munkáspárthoz (Partiya Karkeren Kurdistan, PKK). Katonai kiképzést kapott Irakban, majd 2014-ig fegyveres szolgálatot teljesített, de harcokban nem vett részt. Az iraki hegyekben ruhát és élelmet szállított a Törökországban harcoló és a harcokból visszatérő PKK-egységeknek társaival együtt, majd a szervezet döntése alapján 2014-ben áthelyezték Szíriába, ahol egy Kobani környéki laktanyaraktárban szintén logisztikai feladatokat kapott.

Ekkor már a PKK szíriai szervezete, az YPG (Kurd Népvédelmi Egységek, Yekiyen Parastina Gel) kötelékében szolgált.

    
Az Iránban kurd nemzetiségűként született nőt 2010-ben szervezte be a PKK, majd menekültnek álcázva átvitték Irakba, ahol katonai kiképzésben részesült, de fegyvere nem volt, harcokban nem vett részt, a feladata a harcoló csapatok női katonáinak fogadása és szállítsa volt. 2014-ben szintén áthelyezték Szíriába, ahol az YPG egyenruháját viselve végzett logisztikai feladatokat.
    

A vádlottak Szíriában ismerkedtek meg és kerültek szoros kapcsolatba. 2015 augusztusában elhatározták, hogy nem szolgálnak tovább, új életet kezdenek és összeházasodnak. Annak ellenére, hogy a PKK retorzióval fenyegette a távozókat, elszöktek és Irakba mentek, ahol összeházasodtak, majd embercsempészek segítségével eljutottak a magyar határhoz, ahol 2017. december 6-án a tompai tranzitzónában menedékjogot kértek. A házaspárt március 7-én vették őrizetbe.
    

Az előkészítő ülésen az ügyészség beismerés esetére az enyhítő szakasz alkalmazásával két év szabadságvesztés kiszabását kérte az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető bűncselekménnyel vádolt terheltekre, azzal, hogy a büntetés felének letöltése után feltételes szabadságra bocsáthatók. Az ügyész emellett a vádlottak kiutasítására is indítványt tett.
    

A vádlottak nem ismerték be bűnösségüket, a férfi vallomást sem tett. A nő elmondta, 15 éves korában rabolták el, folyamatosan fenyegették, közölték vele, ha megszökik, biztos halál vár rá, kilátásba helyezték azt is, hogy megerőszakolják vagy eladják egy idős férfinak. Évekig nem volt lehetősége elmenekülni, csak azután tudott megszökni, hogy összeismerkedett későbbi férjével. Irakban új életet próbáltak kezdeni, de kiderült, hogy a PKK és a YPG kötelékében szolgáltak, így menekülniük kellett. Bíztak abban, hogy az Európai Unióban védelmet kapnak, ahogy más hasonló helyzetben lévő menekülők is.
    

A letartóztatásban lévő vádlottak ügyét a bíróság tárgyaláson fogja elbírálni 2019-ben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com