Terrorizmus miatt vádat emeltek Haszan F. ellen

Terrorizmus és emberiesség elleni bűntett miatt vádat emelt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség kedden Haszan F. ellen, aki a vádirat szerint az Iszlám Állam (IÁ) tagjaként több embert megölt 2015 májusában Homsban - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.Ibolya Tibor a közleményben azt írta, hogy a márciusban kitoloncolás közben Magyarországon elfogott 27 éves szír férfi az Iszlám Állam egy kisebb fegyveres csoportjának parancsnoka volt. Feladatai közé többek között a Szíriai Arab Köztársaság területén az alkotmányos, társadalmi és gazdasági rend megváltoztatása, az elfoglalt területeken az Iszlám Állam hatalmának kiépítése és fenntartása, a szervezet uralta területek lakosságának kivégzésekkel, kínzásokkal való megfélemlítése és a szervezethez nem csatlakozó emberek megbüntetése, megsemmisítése volt.

   
2015 májusában a szíriai Homs tartomány egyik városát, al Shoknit kellett elfoglalnia, az ottani, céljaikkal nem azonosuló emberekről pedig "halállistát" kellett készítenie.

A lista végrehajtásáért - az IÁ felsőbb vezetésének jóváhagyása után - a vádlott és fegyveres osztaga volt felelős - tette hozzá. A vádirat szerint al Shokni főterén egy társával közösen lefejezte a település imámját, amiről - a megfélemlítés fokozásáért - egy ismeretlen társuk később nyilvánosságra hozott egy felvételt is, valamint arra kényszerítettek a település lakosságát, a leendő áldozatok családtagjait - nőket és gyerekeket is -, hogy nézzék végig a kivégzést, és kérjenek bocsánatot életben hagyásukért cserébe.
    

Az ezt követő napokban a városban legkevesebb 25 embert, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Haszan F. legalább két ember kivégzésében személyesen is részt vett, egy embert pedig pisztollyal lőtt le - írta a főügyész. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Haszan F. ellen emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény bűntette és emberiesség elleni bűntett miatt emelt vádat, és tényleges életfogytiglani szabadságvesztést indítványozott a Fővárosi Törvényszéknél. Az üggyel összefüggő bűncselekmények miatt az ügyészség másik nyomozást is folytat, egyelőre ismeretlen tettes ellen.
    

A közlemény szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség március óta 29 órában hallgatta ki gyanúsítottként Haszan F.-et. Magyarországon kívül Máltán és Belgiumban tíz tanút - köztük szemtanúkat - is kihallgattak. Az Európai Unió több tagállamára - Máltára, Belgiumra és Görögországra is kiterjedő - nyomozás elindításában a Terrorelhárítási Központ is közreműködött - ismertette a részleteket a főügyész.


A tagállamok bűnügyi hatóságai közötti együttműködést a hágai székhelyű Eurojust magyar nemzeti tagja koordinálta, az ő közreműködésnek köszönhetően összesen tizenöt jogsegélykérelem keretében bizonyítékokat szereztek be. A külföldi nyomozásban különösen a máltai rendőrség és bíróság, valamint a belga és görög rendőrség működött közre, az együttműködés során az Eurojust belga, görög és máltai nemzeti tagja is jelentős segítséget nyújtott - ismertette Ibolya Tibor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com