Testi sértésért 22 évet kapott egy korábban gyilkosságért is elítélt férfi

Életveszélyt okozó testi sértés, rablás, szexuális erőszak és kifosztás miatt huszonkét év fegyházbüntetéssel sújtott egy korábban emberölés miatt is elítélt férfit a Pécsi Ítélőtábla.A bíróság keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 46 éves, sokszorosan büntetett előéletű, korábban emberölés, rablás és testi sértés miatt már elítélt, utolsó büntetéséből 2018 októberében szabaduló vádlott rablási célból életveszélyesen bántalmazott, majd megerőszakolt egy másik férfit.
    

A férfi 2020 tavaszán - pénzért - favágásban segített a 62 éves, végstádiumú daganatos állapotban lévő áldozatának. Miután a fizetségét elköltötte, este - már lerészegedve - pénzszerzési céllal visszatért a sértett házához - írták. A másik férfi állította, hogy nincs több pénze. Ezután a vádlott ököllel többször fejbe ütötte, a már földön fekvő áldozatát tovább bántalmazta és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem kap megint pénzt. A vádlott átvizsgálta a sértett pénztárcáját, de nem talált semmit, emiatt késsel is fenyegette a védekezésben elfáradt, ellenállni képtelen férfit, majd nemi erkölcs elleni bűncselekményt is elkövetett ellene.
    

A sértett - kihasználva, hogy támadója kiment az udvarra - értesítette a rendőröket, akik a férfit a lakásban elfogták. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes agyzúzódást szenvedett, néhány héttel a cselekmény után pedig "sorsszerű megbetegedései miatt" meghalt. Első fokon a Szekszárdi Törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés, rablási kísérlet, szexuális erőszak, kifosztás, lopás miatt - mint erőszakos, többszörös visszaesőt - tizennyolc év fegyházra ítélte.
    

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla a férfi büntetését huszonkét év fegyházra súlyosította, azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com