Testvérét akarta besározni

Három bűncselekmény miatt kell felelnie egy asszonynak, aki testvére nevében vállalta a felelősséget kábítószer birtoklásáért.Egy nő tavaly áprilisban tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy nem tud bejutni a soltvadkerti üdülőbe, amelyet bérelt. Valaki belülről zárta be a bejárati ajtót, kopogtatására azonban senki nem reagált.

A rendőrök hosszabb dörömbölés után két nőt ébresztettek fel az ingatlanban. Kiderült, önkívületi állapotuk hátterében kábítószer-használat állhat – ágyukban bruttó 12 gramm zöld növényi törmeléket találtak.

Az egyik nő nem tudta igazolni magát, ezért bemondta az adatait. Később, gyanúsítotti kihallgatásán szintén iratok nélkül jelent meg, és ismét csak szóban közölte személyes adatait. A nyomozóknak mindez gyanússá vált, így ellenőrizték a személyazonosságát. Kiderült, a 38 éves asszony mind az igazoltatáskor, mind a kihallgatáson a testvére adatait diktálta be – és az ő nevében ismerte el a kábítószer birtoklását is.

Így nemcsak kábítószer birtoklása, hanem hamis vád és közokirat-hamisítás miatt is felelősségre vonják. A kiskőrösi rendőrök befejezték a nyomozást, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com