Tiltakozó veteránok csaptak össze a rendőrökkel a koszovói parlament előtt

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Több száz koszovói veterán csapott össze a rendőrséggel a pristinai parlament épülete előtt hétfőn, az egykori katonák azért tiltakoztak, mert a minimálbér növeléséről szóló törvényjavaslatból a veteránok juttatásainak emelését kihagyták - közölte internetes oldalán a Koha Ditore című pristinai napilap.A parlament ülését, amelyen a közszférában dolgozók minimálbéréről is szó lett volna, nem sokkal később határozatképtelenség miatt elnapolták. A jelenlegi törvény szerint Koszovóban a minimálbér 170 eurót (67 ezer forint) tesz ki, és ekkora juttatást kapnak az egykori katonák is, a tervezett növeléssel a minimálbér 250 euróra (98 700 forint) emelkedne, ám csak a közszférában dolgozók számára, a veteránok támogatása továbbra is 170 euró maradna.
    

A Koha Ditore beszámolója szerint a rendőrség könnygázzal oszlatta fel az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) veteránjainak tüntetését. A volt katonák a könnygázgránátok ellenére behatoltak a parlament udvarába, ám az épületbe már nem tudtak bejutni. Sajtóbeszámolók szerint legalább egy rendőr megsérült az összecsapás során.
    

Az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK tettei máig vitatottak. Míg a szerbek szemében az UCK egykori vezetői és tagjai mind háborús bűnösök, a koszovóiak többsége hősként tekint a szerbek elleni harcok vezetőire. Az UCK egykori katonái között több máig aktív politikus is található. Az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnöket vizsgáló koszovói különleges bíróság május közepén ítélte négy és fél évig tartó börtönbüntetésre az UCK veteránjait tömörítő szövetség két vezetőjét a tanúk megfélemlítése, valamint védett tanúk életének veszélybe sodrása miatt. Hashim Thaci államfőként, Ramush Haradinaj pedig kormányfőként akkor mondott le hivataláról, amikor a különleges bíróság beidézte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com