Timur átka miatt súlyosbodhatott a második világháború

Nyolc történet, amely bizonyíthatja, hogy az átok létező dolog.Az átkokról szóló rémtörténeteket leginkább kitalált, mások ijesztgetését szolgáló sztorikként könyvelik el a szkeptikusok, mert elképzelhetetlennek tartják, hogy egy ember képes lehet arra, hogy szerencsétlenséget, betegséget, vagy halált küldjön más fejére. Az ilyesmit legfeljebb úgy tudják elképzelni, hogy az, aki azt hiszi, hogy megátkozták, bebeszéli azt magának, rettegni kezd és ezzel bevonzza a bajt.

Azt, hogy léteznek-e átkok, mindenki maga dönti el, ahogy azt is, hogy szerinte az alábbi történetek mennyire hihetőek.

Timur átka súlyosbíthatta a második világháborút: Az üzbegisztáni Gur-e Amir-ben temették el az 1300-as években élt török hódítót, Timurt, akinek sírját 1941-ben exhumálták. Állítólag a maradványok mellett két metszetet találtak, amelyek közül az egyiken ez állt: „Amikor visszatérek a halálból, akkor a világ megremeg!”

A másik figyelmeztetése így szólt: „Aki feltárja a síromat, az felszabadítja a nálam is szörnyűbb betolakodót!”

Az, hogy a régi sírokban átkokat találnak, nem ritka, ám az különös egybeesés, hogy Timur exhumálása után két nappal Adolf Hitler elindította a Barbarossa hadműveletet, a Szovjetunió invázióját.

A török hódító maradványait egy évvel később, iszlám temetési szertartásokkal újra elhantolták. Hamarosan a Szovjetunióban zajló harcok, leginkább a sztálingrádi, új irányt vett.

Carlisle feltámasztott egy 500 éves átkot: 1525-ben átkozta el az angolokból és skótokból álló reiveri népet a glasgow-i érsek, akinek több, mint 1000 szóból álló rontása bosszút ígér a reiveri juhok és szarvasmarhák lopásáért. Az írás szerint átok sújtja az emberek fejét, fogát, haját, száját, de mennydörgést és villámcsapást is ígér.

2001-ben Carlisle úgy határozott, hogy kőre vés 383 szót az átokból, ami úgy tűnik, hogy nagy hiba volt, mert a váráson hamarosan úrrá lett a káosz, ami száj- és körömfájás, áradások, munkahely elvesztésében nyilvánult meg.

A helyiek közül többen is azt szorgalmazták, hogy pusztítsák el a követ, de mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a megsemmisítéssel csak nagyobb erőt kapna az átok. Azt, hogy az elmúlt években mi történt a várossal és a kővel, nem tudni. Talán az átok veszített az erejéből, amiért az emberek nem foglalkoztak vele, vagy a helyiek egyszerűen elfogadták, hogy balszerencse sújtja őket.

Az augusztusi átok szerencsétlenséget okoz Oroszországban: Elég nagy jelentőséget tulajdonítanak az oroszok az augusztusi átoknak, amely szerint valószínű, hogy augusztusban rossz dolgok történnek Oroszországban.

Ami biztos, hogy 1991 óta sok tragédia történt a nyár utolsó havába Oroszországban, így például repülőgép-balesetek, robbantások és tűzvészek. Ugyanakkor már 1991 előtt is előfordultak durva augusztusok az oroszok életében, ugyanis a sztálingrádi csata, a leningrádi ostrom és a keleti front megnyitása az első világháború idején is ebben a hónapban következett be.

Az átokra többféle magyarázat létezik. Az egyik elmélet szerint pusztán véletlenről van szó. Egy másik szerint az egész manipuláció, tehát szándékos tettekkel próbálják táplálni az átokba vetett hitet. Megint mások a bolygók állását hibáztatják.Pele elátkozza azokat, akik lopnak Hawaii természeti tájairól: Pele átka az egyik legismertebb történet, amely arra figyelmeztet, hogy balszerencse fogja sújtani azt, aki köveket vagy homokot visz el a Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkból, az átok pedig csak akkor törik meg, ha az illető visszaviszi, amit elhozott onnan.

Azok a turisták, akik mégis elvittek valamit, gyakran visszaküldik, mert valóban szerencsétlenség érte őket. Ugyanakkor vannak, akik szerint csak a National Park Ranger találta ki a históriát azért, hogy a turisták érintetlenül hagyják Hawaiit.

Az ausztrál futballozók átkozottak lettek, miután átkozódtak: Állítólag az ausztrál labdarúgó-válogatott, az AKA felbérelt egy boszorkányt, hogy átkozza meg az ellenfelet, a Rhodesia-t, de amikor a boszorkány kérte az 1000 dolláros fizetséget, akkor a csapat közölte, hogy nincs elég pénzük.

Ennek következményeként évekig tartó balszerencse sújtotta őket, de olyan erősen, hogy egyesek már azt hitték, hogy az egész ausztrál focit elátkozták. Végül John Safran nyomozni kezdett, ami során kiderült, hogy az eredeti boszorkány már meghalt.

Safran felkért egy másik boszorkányt, hogy törje meg az átkot. Miután ez megtörtént, az ausztrál válogatott bejutott és továbbjutott a 2006-os világbajnokságban.

A kurdaitcha halálos átok: Az ausztrál őslakosok szokása a csontmutatás, ami úgy néz ki, hogy a kurdaitcha (hóhér) csontot vagy tárgyat mutat az áldozatra, aki állítólag hamarosan kedvetlen és beteg lesz, nem tud enni és inni, majd végül hagyja, hogy a betegség legyőzze és meghal.

A feltételezések szerint nincs szó természetfeletti hatásokról, ugyanis az áldozat általában pszichoszomatikus választ ad az átokra, ám ettől azt még komolyan veszik, hiszen az abba vetett hit miatt az emberek képesek olyan erősen bebeszélni maguknak a létezését, hogy annak kézzelfogható jelei lesznek.

Habár a modern világban a gyakorlat elvesztette a népszerűségét, mégis több dokumentált eset bizonyítja, hogy a csontmutatás áldozatait az átokba vetett hitük kergette a halálba.

Macbeth átka: Elátkozott filmforgatásokról már hallottunk, de színdarabok esetében is előfordul az ilyesmi. Ezek közül a leghíresebb történet az, hogy Shakespeare valódi boszorkányok varázslatait lopta el és használta fel a Machbeth három boszorkányjelenetéhez, ezért mindenki fejére bajt hoz, ha egy színházban hangosan kimondja a darab címét.

Állítólag a skót darab kimondása után sérülések és haláleset történt, valamit bezárták a színházat, ezért a színészek mindenféle tisztító rituálékkal próbálták visszaállítani a színház biztonságát.

A Tichborne Dole átok megbünteti a fösvényeket: Az ősi angol hagyomány, a Tichborne Dole arra kötelezte a Tichborne családot, hogy évente nagy mennyiségű ételt adományozzon a szegényeknek.

Állítólag a hagyományt Lady Mabella Tichborne találta ki, méghozzá azzal az átokkal, hogy amennyiben a család nem adományoz ételt, akkor a Tichborne család hét fia és hét lánya meg fog halni.

Ennek ellenére Tichborne-ék úgy döntöttek 1796-ban, hogy felhagynak a nagylelkűséggel, mert szerintük az emberek „visszaéltek” azzal. 1803-ra a család hanyatlásnak indult, ugyanis a családfa egyik ágán hét testvér született, akik közül az egyiknek, Sir Henry Tichborne-nak, hét lánya jött a világra. Ezen testvérek közül többen is meghaltak, úgyhogy a család úgy döntött, hogy folytatják az adományozást. Végül az utolsó életben maradt testvér, Sir Alfrednek tovább tudta vinni a családnevet.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com