Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.Lassan 2000 éve létezik a kereszténység központjának tartott Vatikán, amivel kapcsolatban számtalan legendát és pletykát hallani. Szóbeszéd járja például arról, hogy a Vatikán olyan titkos tárgyakat és dokumentumokat őriz egy rejtett archívumba, amilyenek például az alábbi gyűjteményben is szerepelnek.

Szent Péter csontjai: Nem mindennapi leletre bukkantak 1939-ben a Szent Péter-bazilikában, ahol állítólag egy szerény cipődobozban találtak rá a kilenc különálló csontdarabra. 2013-ban, egy vasárnapi beszédében, Ferenc pápa bemutatta a maradványokat a nagyközönségnek, majd ismét elzárta azokat.

Azt senki sem tudja, hogy a csontok valóban Szent Péterhez tartoznak-e, ugyanis a Vatikán elzárva tartja azokat, és nem engedi, hogy a tudósok megvizsgálják. Ezt a döntést azzal magyarázzák, hogy egy 1000 éves átok miatt nem szabad megzavarni Szent Péter sírjának nyugalmát.

A szkeptikusok szerint ez nem több egyszerű kifogásnál.

A Kronovizor: François Brune atya a 2002-ben megjelent, Le Nouveau Mystère du Vatican című könyvében írt a Kronovizor nevű eszközről, amit állítólag az 1950-es években, a Vatikán megbízásából, építettek meg a világ legnagyobb tudósai.

Azt, hogy a Vatikán miért támogatta a projektet, senki sem tudja. A szóbeszéd szerint azonban a Vatikán tulajdonában álló Kronovizor lehetővé teszi, hogy a múlt eseményeit úgy lássuk, mintha tévében néznénk azokat.

Brune atya azt is állította, hogy olyan történelmi eseményeket látott, mint például Krisztus keresztre feszítése. Állítólag az egyház azért rejtette el a Kronovizort az emberek elől, mert az eszköz rendkívül nagy fegyver lehet.

Vallási tárgyak: Mivel a Vatikánt tekintjük a kereszténység központjának, ezért nem meglepő, hogy különféle vallási tárgyakkal hozták már összefüggésbe. Szó volt például arról, hogy ott őrzik azt a keresztet, amelyen Jézus Krisztus meghalt, a Szent Grált, Jézus fitymáját, töviskoronáját és a Frigyládát.

Ha esetleg ezek mégsem találhatóak meg a titkos archívumban, akkor is tény, hogy több kevésbé híres, vallásos tárgyat ott őriznek.

Fatima harmadik titka: A legenda szerint három fiatal pásztorgyermek találkozott Szűz Máriával a Fatima nevű portugál városban. Az 1917. október 13-án történt, Napcsoda nevű eseménynek több szemtanúja is akadt, ugyanis a becslések szerint, hetvenezren látták az Cova da Iria mezején.

Állítólag a zuhogó eső hirtelen elállt. A felszakadozó felhőzet mögül opálfénnyel és forgó korongként bukkant elő a Nap, ami szivárványszínű sugarakkal tűzött a Föld felé, ami irányába meg-meglódult.

Az elbeszélésekből az derült ki, hogy Szűz Mária három titkot bízott a gyerekekre. Az első látomás esetében a fiatalok a pokol tüzét látták, tele szörnyű démonokkal, átkozott lelkekkel. A másodikban arról kaphattak információt, hogy nemsokára vége az első világháborúnak, de hamarosan kezdődik a második.

A harmadik látomásról 2000-ig nem derülhetett ki semmi. Állítólag ez a XX. századi keresztényüldözésről és II. János Pál pápa elleni merényletkísérletről szólt. Vannak azonban, akik szerint nem ez volt a harmadik titok, amit Szűz Mária megosztott a fatimai gyerekekkel. Ami biztos, hogy az igazi titkot a Vatikán archívumában őrzik.

Jézus létezésének / nem létezésének történelmi bizonyítéka: A pletykák szerint a Vatikán titkos archívumában rejtőznek azok a bizonyítékok, amelyek igazolják, hogy Jézus létezett, vagy azt, hogy nem. Állítólag található ott egy rögzített beszélgetés, amit Nero császár folytatott le Jézus tanítványával, Szent Pállal.

Ha a dokumentum valóban létezik, akkor annak tartalma minden kétséget kizáróan alátámaszthatja, hogy Jézus, mint valós történelmi személy létezett, vagy teljesen megcáfolhatja ezt az elméletet. Mivel ez mindenképpen átírhatná a történelmet, ezért nem lenne meglepő, ha a Vatikán tényleg titkolná azt, hogy bizonyítékuk van arra, hogy Jézus nem létezett. Az viszont rejtély, hogy miért rejtegetnének egy olyan dokumentumot, ami a létezését igazolja.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

http://ujhazak.com