Tíz évre ítélték a szerelmét tizenkétszer megszúró tiszafüredi férfit

A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. Az ítélőtábla döntésével súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott hétéves büntetést, az indoklás során elhangzott, a vádlott különös kegyetlenséggel, gátlástalanul, a nyílt utcán követte el tettét.

A férfi 2013 augusztusában ismerkedett meg a háromgyermekes nővel.

Bár az egyik helyi szórakozóhelyen pultosként dolgozó asszony a férjével élt, viszonyt kezdtek.



Kapcsolatuk azonban 2014 végére romlani kezdett, egyre gyakrabban veszekedtek, mivel a nő nem akarta elhagyni a vádlott miatt a férjét, majd a férfi rendszeres féltékenységi jelenetei miatt szakítani szeretett volna.
A kapcsolat válsága miatt a vádlott 2015. február 13-án öngyilkosságot kísérelt meg, s bár azt követően is találkoztak, a nő véget akart vetni a viszonynak. Február 21-én üzeneteket váltottak egymással, majd este az ittas férfi a szórakozóhelyhez ment, hogy találkozzanak, és magával vitte a rugós kését. Az asszony hazafelé tartott, közben veszekedtek.

Egy sötétebb útszakaszon a vádlott elővette a kést és 12 szúrással megsebesítette az asszonyt, kétszer bele is rúgott, majd az úttesten magára hagyta a vérben fekvő nőt.
Az asszony még mobiltelefonon segítséget tudott hívni, majd elvesztette az eszméletét. A vádlott eldobta a kését, majd ő is telefonált a segélykérő vonalra és a helyszínt megadva azt mondta, hogy egy nőt megszúrtak. Amikor hazaért, ismét tárcsázta a segélyhívót, és közölte, hogy ő követte el a bűncselekményt. Az asszony a támadás következtében közvetlen életveszéllyel járó sérüléseket is elszenvedett, életét az időben érkező orvosi segítség mentette meg.

MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com