Tíz legemberségesebb tett 2016-ból

A világ idén sem lett jobb hely, de történt néhány megható eset, amely reményt ad, hogy még vannak jó emberek a Földön. A 2016-os év sem az lesz, amire úgy fogunk visszaemlékezni, hogy csodálatos, problémák nélküli, szerencsés esztendő volt, hiszen a terrorizmus továbbra is félelemben tartja az embereket, ahogy az illegális bevándorlás kérdését se sikerült megoldania a politikusoknak.

A rasszizmus még mindig komoly gond a világon, amelyben olyan sok merénylet történt, hogy talán ember nincs, aki az összeset fel tudná sorolni, ráadásul a természet is nem egyszer odacsapott a népeknek, például az olaszoknak.

Mindezek után könnyű lenne kijelenteni, hogy kár az élet a Földre, ám szerencsére a sok tragédia mellett emberséges, jó dolgok is történtek a világban. A következő tíz jó cselekedet kétségkívül szebb színben tünteti fel a világot.

Ezrek támogatták az autista lányt, miután senki nem jelent meg a szülinapi buliján: Szomorú születésnapja volt tavaly a 18 éves autista lánynak, ugyanis egyik barátja se ment el Hallee Sorenson bulijára.

Az ünnepelt unokatestvére, Rebecca lefényképezte a lányt, aki egyedül, szomorúan ült az asztalnál, majd a képet feltöltötte az internetre. Az unokatestvér leírta, hogy a rokona nagyon kedves, okos, intelligens, de a 18. születésnapjára egyik barátja se jött el, ezért szeretné, ha a 19. születésnapjára képeslapokat küldenének neki.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kérés hatalmas sikert aratott, hiszen idén az amerikai ház postaládáját megtöltötte a 10 ezer levél, képeslap és csomag, amit Hallee a világ minden tájáról kapott.Egy légiutas-kísérő örökbe fogadta a kutyust, aki 6 hónapot várt rá: A német Olivia Sievers stewardessként dolgozik, emiatt gyakran utazik az otthona és Buenos Aires között. Az egyik alkalommal megesett a szíve a szállodája előtt kolduló kutyán, akit megsimogatott és enni adott neki.

Ettől kezdve a hálás eb mindig várta a nőt, aki Rubionak nevezte el. Olivia úgy döntött, hogy keres egy családot a kutyának, de Rubio mindig megszökött, ezért a stewardess úgy döntött, hogy hazaviszi Németországba, ahol azóta boldogan élnek. Egy bátor szír férfi Aleppóban maradt, hogy elhagyatott macskákra vigyázzon: Az életét kockáztatja azzal Alaa Jaleel, hogy önkéntesként ottmaradt a világ egyik leginkább háború sújtotta övezetében, csak azért, hogy azokra a macskákra vigyázzon, akiket a menekülő gazdák otthagytak. Alaa több, mint száz macskáról gondoskodik, köztük egy kis cirmosról, akit egy kislány bízott rá addig, amíg vissza nem térhet az otthonába.Egy dán nő megmentett egy szülei által elhagyott nigériai fiúcskát: Bejárta a világot a megdöbbentő hír, amely szerint egy nigériai család azért tette ki az utcára a 2 éves gyereket, hogy az meghaljon, ugyanis boszorkánynak hitték.

Az éhező, meztelen kisfiúra Anja Ringgren Loven talált rá. A dán nő Reménynek nevezte el a gyereket, akit befogadott abba az árvaházba, amelyet a férjével alapított Nigériában. Miután a megdöbbentő esetről tudomást szerzett a világ, olyan mennyiségű adományt küldtek, hogy Anja és a férje több árvaház és kórház megnyitását tervezi. Egy osztály pótballagást rendezett egy autóbalesetet szenvedett osztálytársnak: Néhány nappal a ballagás előtt súlyos autóbalesetet szenvedett és kómába esett Scott Dunn, aki így nem lehetett ott az eseményen. Az iskola igazgatója és Scott osztálytársai külön ballagást rendeztek neki.Egy világbajnok bokszoló 1000 házat építtetett fel Fülöp-szigeteki rászorulóknak: A Fülöp-szigetekről, egy nagyon szegény családból származik Manny Pacquiado, aki a nehéz háttere ellenére a világ egyik legsikeresebb bokszolója a 8 világbajnoki címével, amiket különböző súlycsoportokban szerzett. Manny miután összegyűjtötte az első millióját, úgy döntött, hogy a Tango nevű szülőfalujába utazik, hogy több, mint ezer családnak házat építtessen.Egy futó feláldozta az aranyérmét, hogy segítsen sérült társának: A nyári Olimpián, a női 5000 méteres futáson történt, hogy az élen haladó, új-zélandi Nikki Hamblin feláldozta az első helyét, hogy felsegítse a lesérült Abbey D’Agostino nevű, amerikai vetélytársát.

A két nő utolsóként, de együtt ért a célba. Mivel Nikki képes volt feláldozni az aranyat, ezért a rossz helyezés ellenére mind a két futó indulhatott a döntőben. Emellett megkapták a Pierre de Coubertin díjat, ugyanis remek példát mutattak arról, hogy mi a szolidaritás és a sport igazi lényege.

A kanadai légitársaságok állatokat mentettek az erdőtűztől: A kanadai Fort McMurray település lakói kénytelenek voltak elmenekülni a kisvárosból, mert az erdőtűz az otthonukat fenyegette. Normális esetben a légitársaságoknak nagyon szigorú szabályai vannak az állatszállításra, de most az egyik kanadai cég felengedte a járatokra a kedvenceket, hogy azok ne pusztuljanak el a tűzben.Egy tanár „úriember klubbot” szervezett rosszul viselkedő, apa nélküli iskolásfiúknak: Dél-Kalifornia egyik általános iskolájában tanít Raymond Nelson, aki azért döntött úgy, hogy megalapítja az „úriember klubot”, mert sok problémát okoztak a rossz magatartású diákok.

A klubban, ahol minden héten más témával foglalkoznak, csak kiöltözve lehet megjelenni. Raymond apjuk helyett apjuk a kölyköknek, akikkel olyasmiről beszélget, mint az, hogy hogyan kell öltözni, nyakkendőt kötni, vagy arról, hogy hogyan kell az idősebbekkel és a szülőkkel viselkedni.

Egy hajléktalan thaiföldi férfi lakást kapott a becsületességéért: Thaiföldön egy 44 éves hajléktalan talált egy pénztárcát, amiben 150 ezer forintnak megfelelő baht volt. A hajléktalan nem tartotta meg a pénzt, hanem visszaadta a pénztárcát a tulajdonosának, aki egy gazdag gyártulajdonos. Az illető nagyon hálás volt, ugyanis bevallotta, hogy ő megtartotta volna a pénzt. A gyártulajdonos munkát és szolgálati lakást adott a becsületes hajléktalannak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com