Tíz misztikus hely, amit kevesen ismernek

Legalább olyan rejtélyes a San Luis-völgy és Ördög-tenger, mint a Bermuda-háromszög.A Földön több olyan terület található, amely titokzatos eltűnésekről, természetfeletti jelenségekről, földönkívüliekről ismert, ám ezeket a misztikus tájakat kevesen ismerik, mert a hírnevük nem nőtt olyan nagyra, mint a Bermuda-háromszögé.

San Luis-völgy: Colorado déli részén kell keresni a San Luis-völgyet, ahol rengeteg természetfeletti jelenség történt az emberek szerint, akik gyakran földönkívüli eseményeket érzékeltek, de a rejtélyesen megcsonkított tanyasi állatok látványa sem ritka.

Itt annyira sűrűn látni ufót, hogy Judy Messoline, aki 2000 óta több, mint 50 ufót látott, még ufó-figyelő tornyot is építtetett a birtokára. A nő észlelései között akad, amit mások is láttak vele azonos időben.

1967-ben egy igazán borzalmas állatcsonkítás borzolta a helyiek idegeit, ugyanis az egyik reggel úgy találták meg a Snippy névre keresztelt lovat, hogy annak hiányzott az agya és a nyaki csontjai. Az eset óta eltelt időben több száz, de talán több ezer, megmagyarázhatatlan állatcsonkítás történt a völgyben, ahol az állatok körül nem volt vér, a testükön pedig pontos vágást ejtettek az ismeretlen tettesek.

Sok gazda arról számolt be, hogy különös fényeket láttak éjjel, majd másnap ilyen szörnyű állapotban találtak rá az állatokra.

A Bigelow Ranch: Észak-nyugat Utahban található a 480 hektáros terület, ahol nagyon sok ufó-észlelés, állatcsonkítás és más természetfeletti esemény történt, amiknek a dokumentálását az 50-es években kezdték el.

Sok irat Terry és Gwen Sherman beszámolói közül készült. Ők voltak azok, akik 1994-ben megvették a tanyát, és már a beköltözésük napján egy hatalmas farkast láttak a legelőn. Mivel az állat szelídnek tűnt, ezért Shermanék megsimogatták a velük szembe engedelmes állatot.

A farkas azonban egyszer csak ellopott egy borjút, mire Terry úgy döntött, hogy ezzel vége a barátságnak és szitává lőtte a farkast, aki ezek szerint elég lassú volt, ám az állatnak nem esett semmi baja.

A farkas nyom nélkül eltűnt, ám helyette bőven akadt ufó-jelenség, rejtélyes teremtmények jelentek meg és a szarvasmarhákat is brutális csonkítás érte. Emellett Shermanék olyan léggömbről is beszéltek, ami három kutyát hamvasztott el.

1996-ban Shermanék nem bírták tovább idegekkel, ezért eladták a tanyát, amit Robert Bigelow, a National Institute for Discovery Science alapítója vásárolt meg azért, hogy tanulmányozza a farmot, ám a kutatási eredményeiről a mai napig hallgat.Michigan háromszög: A Michigan-tó közepén található ez a terület, ahol szárazföldi és vízi járművek tűnnek el. 1937. április 28-án az O.M. McFarland a pennsylvaniai Erie-ből a wisconsini Port Washingtonba tartott, amikor át kellett haladnia a Michigan háromszögön.

Ekkor a kapitányra, George R. Donnerre különös fáradtság tört rá, úgyhogy elvonult a kabinjába, hogy pihenjen, ám előtt megkérte a másodtisztet, hogy ébressze fel, ha közelednek a célhoz. Három órával később a másodtiszt teljesíteni akarta a parancsot, ám a kapitány rejtélyesen eltűnt a kabinjából és a hajóról.

1950. június 23-án a Northwest Airlines 2501-es járata azért szállt fel New Yorkból, hogy biztonságban eljusson Minneapolisba. A gépet, amelyen 58 utas ült, Robert C. Lind vezette, majd neki kellett megváltoztatnia az útirányt a rossz időjárási körülmények miatt.

Az új irány a Michigan-tó felé vezette a repülőt. Éjfél körül Lind engedélyt kért, hogy lejjebb ereszkedhessen, ám minden különösebb ok nélkül érkező kérést megtagadta a földi irányítás, amely ezt követően többé nem tudott kapcsolatot létesíteni a 2501-es járattal, aminek utolsó ismert helye a Michigan háromszög felett volt.

A repülőgép biztos, hogy a vízbe zuhant. Habár állítólag később találtak egy kisebb roncsdarabot, mégis a járat teste és emberi maradványok nem kerültek elő.

Ördög-tenger: Más néven a Sárkány-háromszög, ami a Csendes-óceánban, Japán partjainál található, és arról ismert, hogy legalább olyan rejtélyes eltűnések történnek itt, mint a Bermuda-háromszögben, ezért még a japán halászati társaságok is veszélynek tartják a körzetet.

Állítólag 1953-ban a japán kormány azért küldte a területre a Kaio Maro No.5. kutatóhajót, hogy az találjon megoldást az Ördög-tenger rejtélyére, ám a hajó és annak 31 fős legénysége örökre eltűnt. Egy másik történetben Kublai Kán az Ördög-tengeren keresztül akarta elfoglalni Japánt, amivel 40 ezer embert sikerült eltüntetnie.

A Bennington-háromszög: Öt rejtélyes eltűnés színtere volt a délnyugat Vermontban található Bennington-háromszög. Az esetek 1945 és 1950 között történtek, ám nem találtak köztük összefüggéseket.

Az első eltűnés 1945. november 12-én következett be, amikor a 75 éves Middie Rivers vadászatot vezetett. A visszafelé vezető úton lehagyta a csoportját. Soha többé nem látták. A következő rejtély 1946. december 1-jén történt, amikor a 18 éves Paula Welden elment, hogy hegyet másszon, de többé nem került elő.

1949. december 1-jén James E. Tetford egy buszon ült, hogy hazaérjen a Bennington Soldier’s Home-ba. A szemtanúk azt még látták, hogy a busz megáll előtte, de a férfi sehol sem volt, ám a csomagjai a buszon maradtak.

1950. október 12-én a 8 éves Paul Jepson tűnt el, miközben az anyja a disznókat etette. A gyerek egy jól észrevehető piros kabátot viselt, de a mentőosztag így sem találta meg a gyereket, ahogy az 1950. október 28-án, az unokatestvérével túrázó Frieda Langer sem került elő élve, ám neki 1951. május 12-én megtalálták a holttestét, ami úgy össze volt roncsolódva, hogy nem sikerült kideríteni a halál okát.A Superstition Mountains: Az arizonai Phoenix-től keletre található a hegyvonulat, amit Babona-hegységnek is neveznek. A legenda szerint Jacob Waltz az 1800-as években aranybányára bukkant itt, amit azóta Elveszett Holland Aranybányájának hívnak.

Waltz eleinte eltitkolta a hely létezését, de a halálos ágyán végül beszélt róla, ám ennek ellenére nem találták meg a bányát. Néhányan úgy gondolják, hogy még mindig ott kísértenek azoknak a szellemei, akik az aranyat keresték.

Egy indián legenda szerint a hegy alatti barlangokban élnek a Tuar-Turns, vagyis „Kis Emberek” nevű lények, akik a kincset őrzik. Más apacsok úgy gondolják, hogy a pokol bejárata található a hegységben.

Az Anjikuni-tó: 1930 novemberében menedéket keresett a Joe Labelle nevű prémvadász, aki jó viszonyt ápolt egy eszkimó falu 2000 fő körüli lakosságával. Amikor Labelle eljutott a területre, akkor nagy meglepetésére senkit sem talált ott.

Az ételek, a puskák és minden más érintetlen volt, de az embereknek nyoma veszett. Az ügyben nyomozás kezdődött, ami kiderítette, hogy a temető egyik sírját felnyitották és kiürítették, illetve az állatok is eltűntek.

Nagyjából 300 lábnyira a falutól hét szánhúzó kutya tetemét találták meg. Az állatok annak ellenére éhen haltak, hogy az élelmiszerraktárak tele voltak. A rejtélyt tovább fokozta, hogy rejtélyes fényeket láttak a tó felett körülbelül az eltűnések idejében.A Bridgewater-háromszög: Massachusetts délkeleti részén található a 200 négyzetmérföldes terület, amiről az 1970-es évek óta érkeznek különös beszámolók. Állítólag egy magas, szőrös, majomszerű lény él a mocsárban, de láttak már itt viharmadarakat és hatalmas szárnyasgyíkot is.

Egy 1976-os bejelentés szerint egy férfi két lovát egy óriási szellemszerű, vörös kutya kapta el, de emellett borjú, tehén és más állatok csonkításáról is beszéltek az emberek, akik között természetesen akadt, aki ufót látott.

1760-ban egy „tűzgömböt” láttak lebegni New England felett. Az azóta eltelt években más tárgyak is repültek az égen, köztük egy titokzatos fekete helikoptert. 1976-ban állítólag két ufó szállt le a 44-es úton Taunton város környékén.

1994-ben Bridgewater törvényvégrehajtó tisztje látott egy piros-fehér, háromszög alakú tárgyat, tehát bőven akad itt megmagyarázhatatlan jelenség.

A Dél-Atlanti óceáni anomália: Brazília partjainak közelében található a térség középpontja, ami sok műhold és űrhajó meghibásodásáért tehető felelőssé. Amikor a Hubble Teleszkóp keresztülhalad a területen, akkor arra az időre kikapcsolják.

A Nemzetközi Űrállomás nem iktat be űrsétákat addig, amíg áthaladnak az anomálián. A probléma oka még nem tisztázott, de valószínű, hogy a magas szintű sugárzás felhalmozódik az anomáliánál, ami gondot okoz.

Point Plesant: Rengeteg furcsaság történik a területen, de ezek közül a legismertebb a Molyember legendája, amely szerint 1966 novemberétől 1967 decemberéig tartotta rettegésben Nyugat-Virginia lakosságát.

Ebben az időszakban legalább százan látták a 7 láb magas, széles mellkasú férfit, akinek izzó, piros szemei hipnotikusan hatottak az emberekre, akik arról is meséltek, hogy 10 láb fesztávolságú szárnyak nőttek ki a lény hátából.

Sokan földönkívüli lénynek gondolják a lényt, míg mások mutánsnak tartják. A Molyember terrorja végül 1967. december 15-én az Ezüst-híd összeomlásakor ért véget. A tragédiában 46 ember halt meg.

A Molyemberen kívül ufókról is beszéltek a helyiek, akik olyan „fekete ruhás emberekről” is beszámoltak, akik a különös lények után nyomoztak, pont úgy, mint a „Men In Black” filmekben.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com