Tíz ókori szokás, ami napjainkban nevetségesnek, félelmetesnek tűnik

A kannibál gyógymódok, a korlátlan pátriárka és a lábátalakítás is szerepelt őseink legfurcsább hagyományai között, amelyekről a modern világ már megfeledkezett.Az ókorban élt emberek számára nem adatott meg az a technológiai, tudományos fejlődés, amit mi már természetesnek veszünk, éppen ezért az akkoriban élt embereknek rengeteg olyan hétköznapi dolga, szokása, hagyománya akadt, amely napjainkban félelmetesnek vagy nevetségesnek tűnik.

Korlátlan pátriárka: Az ókori Rómában szokás volt az „atyai hatalom”, vagyis az apák korlátlan hatalommal rendelkeztek a gyermekük egész élete felett. Joguk volt megszervezni a gyermekeik házasságát, válásait, de azt is eldönthették, hogy egy újszülött csecsemőt elutasítanak, megölnek vagy eladnak-e, ha a családfő nem akarta megtartani.

Ehhez képest napjaink „legyél itthon éjfélre”, „takarítsd ki a szobádat” szülői parancsai igazán semmisségnek tűnnek.

Hivatásos gyászoló: Az ókorban úgy gondolták, hogy minél többen mennek el valaki temetésére, annál jelentősebb az elhunyt. Annak érdekében, hogy többen legyenek, voltak, akik hivatalos gyászolókat fogadtak, vagyis olyan embereket, akiknek a dolga az volt, hogy a temetésen sírjanak.

Egy idő után után betiltották ezt a hagyományt, mert nem volt összeegyeztethető a halál utáni béke és nyugalom gondolatával.

Hajfestés természetes módszerekkel: A nők már több, mint 3000 évvel ezelőtt is meg akarták változtatni a hajszínüket, csakhogy ők még nem szaladhattak el a drogériákba egy doboz hajfestékért, és fodrászszalonok sem léteztek.

Az ókorban élt nők kénytelenek voltak szinte mindent felhasználni a hagymától, fahéjtól kezdve a kénig és a hamuig, hogy megváltoztassák a hajszínüket. A világosítás kifejezetten veszélyes volt, hiszen a nők órákat töltöttek a forró napsütésben, ami a kívánt célt nem érte el, viszont nagyon rossz vége is lehetett.

Betegségek gyógyítása mágiával és bélsárral: Időszámításunk előtt 1500-ban nagy népszerűségnek örvendtek a trágyával készített gyógyszerek. Őseink sok állat, madár, ember bélsarát használták fel a különféle betegségek gyógyítására és a gonosz, kórságot okozó szellemek távol tartására. Régen varázslatokat és szertartásokat is bevetettek a kezelésként.

Kannibál gyógymódok: Abban az esetben, ha a mai orvosok a régi kezeléseket alkalmaznák, akkor emberi vért tartalmazó gyógyszereket kellene szednünk migrén és epilepszia gyógyítására. Az ókori rómaiak abban hittek, hogy a halott gladiátorok vére gyógyítja az epilepsziát.

A „kannibál gyógymódok” azonban nemcsak az ókorban léteztek, hanem évszázadokig kitartottak az egész világon. Például a XVII. századi patikákban emberi múmiákból készített port árultak a vásárolóknak.

Sör a fogfájdalomra: Habár az ókori egyiptomiak sokat hozzátettek az orvostudományhoz, mégis előfordultak betegségek, amelyeket igazán különös kezeléssel próbáltak gyógyítani. Ilyen volt például a szájfájdalom, aminek megszüntetésére egy olyan speciális szájvízkészítőt találtak fel, ami édes sör, korpa és zeller keverékét tartalmazta.

Lábátalakítás: Az ősi Kínában, a nemesek körében volt igazán népszerű a lábátalakítás, ami miatt 4-5 éves lányok összekötötték a lábukat és kisméretű cipőt viseltek. Az eljárás rettentő fájdalmas és veszélyes volt, de akkoriban az egészséges lábat nem tartották szerencsésnek, sem kívánatosnak a házasságkötéskor.

Terhességi teszt: Napjainkban, ha egy nő gyanítja, hogy terhes lehet, akkor vesz egy tesztet, aminek néhány perc alatt meglesz az eredménye. Az ókorban azonban ennél sokkal bizarrabb módszerekkel próbálták kideríteni a terhességet.

Az egyik teszt esetében a nőknek búza- és árpazsákokon kellett vizelniük. Ha a magok növekedni kezdtek, akkor abból arra következtettek, hogy a nő terhes. Egy másik módszer során a nőknek mézes vizet kellett inniuk elalvás előtt. Ha az adott nő terhes volt, akkor a mézes víztől nagyobbnak kellett lennie a hasának.

A nőket később balzsamozták: Az ókori egyiptomiakról tudjuk, hogy általában bebalzsamozták az elhunytak testét. Arról azonban ritkán hallani, hogy a vonzó nők esetében a rokonok nem hagyták, hogy bárki megérintse a holttestet, amit 2-3 napig hagytak bomlani, és csak ezt követően balzsamozták be.

Könnyes üveg: Az ókori sírokban gyakran találtak kis, keskeny nyakú üvegeket, amelyek a gyászolók könnyeit tartalmazta. Egy ilyen edény azt is megmutathatta, hogy egy feleség mennyire gyászolta az elhunyt férjét.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com