Tizenegy és fél évre ítélték az apját meggyilkoló magyarbánhegyesi férfit

Jogerősen tizenegy és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a magyarbánhegyesi férfit, aki 2022 decemberében az utcán megölte édesapját és megsebesítette unokatestvérét.A táblabíróság a jelenleg 25 esztendős vádlottat emberölésben és súlyos testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek. A férfi nem bocsátható feltételes szabadságra. A férfi 2022.

december 7-én délelőtt szólalkozott össze 46 éves apjával a Békés vármegyei Magyarbánhegyesen az utcán. A fiú megöléssel fenyegette az apját, majd a nála lévő 14,5 centis pengéjű katonai késsel rátámadt a sértettre. Az apa védekezésként felvett egy fahusángot, amellyel fejen ütötte fiát.

A vádlott ezután többször is megszúrta az apját a nyakán, a felsőtestén és mindkét combján. A vádlott unokatestvére a szúrásoktól földre kerülő áldozat segítségére sietett, megpróbálta a támadót elhúzni onnan, aki erre a bal felkarján őt is megszúrta. Az egyik szúrás az apa szívét érte, az áldozat a helyszínen elvérzett, a segítségére siető rokona ugyan csupán kisebb sérüléseket szenvedett, de ez csak a véletlennek volt köszönhető.

A vádlott elmenekült a helyszínről, a rendőrök még aznap délután 40 kilométerre, a békéscsabai vasútállomáson elfogták. A férfi a szakértői vélemény szerint személyiségzavarral küzdött, de az nem érte el a kóros elmeállapot szintjét. A vádlott az eljárás során korábban azt állította, jogos védelmi helyzetben volt. Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.

Nagy Erzsébet tanácsvezető bíró az indoklásban kifejtette, az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és szabott ki halmazati büntetést a férfival szemben, ennek mértékét is arányosnak találta az ítélőtábla. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfival szemben az elkövetéskor már testi sértés bűntette miatt egy másik büntetőeljárás folyt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Készpénz helyett utalást követeltek

Készpénz helyett utalást követeltek

A hajdúnánási rendőrök elfogták azt a két fiatalembert, akik egy ismerősüket rabolták ki.

Egy 51 éves férfi az áldozat

Egy 51 éves férfi az áldozat

A Tolna vármegyei nyomozók halált okozó testi sértés bűntett miatt indítottak eljárást.

Életet mentettek a bajai járőrök

Életet mentettek a bajai járőrök

Egy fiatal nő végzetes tettre szánta el magát, de szerencsére a rendőrök időben érkeztek.

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Elfogás Svájcban a magyar hatóságok segítségével

Nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben a miskolci férfi ellen.

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

Volt feleségét súlyosan bántalmazó férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki volt feleségét akarta megölni hétfőn hajnalban Ajakon.

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

Életveszélyesen megfenyegette főbérlőjét

A balatonalmádi rendőrök elfogtak egy 33 éves férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

Emberölés és testi sértés kísérlete miatt kell felelnie

A nyíregyházi rendőrök lefegyvereztek és elfogtak egy férfit, aki késsel támadt két nőre.

http://ujhazak.com