Tizenegy év fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit, aki éveken át molesztálta lányát

A Miskolci Járásbíróság 11 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre és végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra ítélte azt a férfit, aki éveken át molesztálta szexuálisan saját lányát - közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a vádlott 13-tól 19 éves koráig rendszeresen, akarata ellenére simogatta és fogdosta lányát. Miután a a sértett elmúlt 14 éves, apja már rendszeresen csókolgatta is, valamint alsóneműjébe is benyúlt.

Egy alkalommal a lány már nem bírta elviselni a vádlott állandósult molesztálását, így ki akart menni a szobából, de ezt a férfi nem engedte. Visszarántotta a lányt, majd a szoba ajtaját kulcsra zárta és a sértett mobiltelefonját is elvette - írták.

A közlemény szerint a férfi ekkor azzal fenyegette meg lányát, hogy csak akkor adja vissza a telefont, ha megteszi amire kéri. Mivel a sértett nem tett eleget a kérésnek, apja másnap reggelig bezárva tartotta. A lány a folyamatos molesztálás miatt 2022.őszén tett feljelentést a férfivel szemben.

A járásbíróság a vádlottat a következő pontokban mondta ki bűnösnek: folytatólagosan hozzátartozója sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette, folytatólagosan hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette, folytatólagosan tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette, folytatólagosan tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette - közölték.

Mint írták, az ítélet mellett a bíróság megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott büntetlen előéletét, de súlyosító körülmény volt a nagy számú halmazat, azon belül is az, hogy két cselekmény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, négy cselekményt pedig folytatólagosan követett el.

Az ítélet nem jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A turizmus miatt jelenhetett meg kokain és fájdalomcsillapító a bahamai cápák vérében

A hajók kezeletlen szennyvize okozhatja a problémát a szakértők szerint.

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

http://ujhazak.com