Tizenhárom év fegyházat kapott az élettársát halálra késelő sajószentpéteri férfi

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék nem jogerősen azt a férfit, aki 32 késszúrással végzett élettársával 2023 decemberében Sajószentpéteren.A bíróság szerdán az MTI-t arról tájékoztatta: a vádlott az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Az ítélet szerint a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vádirat szerint a férfi és a nő 14 éve állt élettársi kapcsolatban. A sértett 2023 márciusa óta külföldön dolgozott, ez idő alatt elhidegültek egymástól, és a nő kilátásba helyezte, hogy szakít párjával. A vádlott megtudta, hogy élettársa kapcsolatot alakított ki egy másik férfival, és ezt a nővel beszélve többször számon kérte.

Amikor a sértett 2023. december 10-én este megérkezett sajószentpéteri otthonukba, szóváltás alakul ki kettejük között, részben pénzügyi kérdések, részben pedig a nő új kapcsolata miatt. Este 10 óra körül, amikor a gyerekek már aludtak és a nő a fürdőszobában volt, a férfi elolvasta az üzeneteket élettársa telefonján, és ezeken felháborodott.

Magához vett egy disznóöléskor használatos, 11,5 centiméter pengéjű kést és azzal a fürdőszobában 32-szer megszúrta élettársát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyészség három munkanapot fenntartott a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, így a döntés nem jogerős.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com