Tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki prostitúcióra kényszerített nőket és kizsákmányolt egy hajléktalant

Kétrendbeli emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt jogerősen 13 év fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győr Ítélőtábla egy férfit, aki nőket kényszerített prostitúcióra, hajléktalan ismerősét pedig kizsákmányolta - tudatta a táblabíróság döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.A döntéssel az ítélőtábla - egyetértve a főügyészség indítványával - két évvel súlyosította az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék határozatát.

A bíróság a férfi jogtalanul szerzett vagyonára, 7,8 millió forintra vagyonelkobzást rendelt el, élettársát pedig pénzmosás bűntette miatt jogerősen 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A férfi 2009 és 2021 októbere között színlelt szerelmi kapcsolatot létesített egészségügyi, szociális helyzetükből adódóan kiszolgáltatott nőkkel, majd külföldi prostitúcióra vette rá őket. Bántalmazással, fenyegetéssel kényszerítette a nőket, ha nem akarták folytatni a tevékenységet.

Házasságot, közös jövőt ígérve a prostitúcióból származó jövedelmüket elvette tőlük, amit az élettársával a megélhetésükre költöttek. A férfi 2022 februárjától a lakóhelyén egy 3 négyzetméteres, emberi tartózkodásra alkalmatlan helyiségben biztosított szállást egy hajléktalan sértettnek. A helyiségben sem áram, sem fűtés nem volt, csak egy kanapé.

A lakhatásért cserébe a sértettnek a ház körüli munkákat kellett elvégeznie, emellett az alkalmi munkáiból származó jövedelmét is át kellett adnia.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

Fiatalon kezdte

Fiatalon kezdte

A tatai nyomozók őrizetbe vették azt a 14 éves fiút, aki tavaly augusztus óta több vagyon elleni bűncselekményt követett el a városban.

Elfajult a vita

Elfajult a vita

Egy korábbi nézeteltérés miatt estek egymásnak Pécsett, a Komlói úton.

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

Jogsi nélkül, ittasan, droggal a kocsiban

A szigetszentmiklósi rendőrök vetettek véget egy esti autózásnak Dunavarsányban.

Hetven forintért?

Hetven forintért?

Nem több, mint hetven forintért és dohányért vertek össze Mezőkövesden egy fiatalembert azok az útonállók, akikkel szemben a rendőrség rablás miatt folytat eljárást.

Rendőrség: robbanás okozhatta a Budakeszin történt halálos háztüzet, bűntetőeljárás indult

Rendőrség: robbanás okozhatta a Budakeszin történt halálos háztüzet, bűntetőeljárás indult

Az elsődleges vizsgálatok szerint valószínűleg az egyik szobában történt robbanás okozhatta a három halálos áldozatot és huszonhét sérültet követelő, Budakeszin péntekre virradóra történt háztüzet - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

http://ujhazak.com