Tizenhét év fegyházbüntetésre ítéltek egy nőt, aki egy lábassal vert agyon egy férfit

Nem jogerősen tizenhét év fegyházbüntetésre ítélt a Kecskeméti Törvényszék pénteken egy 39 éves nőt, aki egy lábassal verte agyon 68 éves férfi ismerősét, majd kifosztotta és magára hagyta.A vádirat szerint a nő élősködő jelleggel, hetente többször meglátogatta a szegény körülmények között élő férfit az otthonában, hogy kávét, cigarettát, gyógyszert és nyugtatót kérjen tőle – olvasható a bíróság sajtóosztályának MTI-hez eljuttatott közleményében.

A nő 2023. február 10-én, napközben, többször is felkereste a férfit, akitől ezúttal is gyógyszert és cigarettát kért, majd az esti órákban ismét visszatért hozzá. Az egyik szobában cigarettáztak, amikor a férfi az ágyon ülő nőhöz közelített, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. A nő azonban ellökte, mire az idős férfi elesett. Az ezt követő vita során a nő előbb a házban, majd az udvaron egy lábassal bántalmazta a férfit, több ütést mért a fejére és az arcára.

A mozgásszervi betegségei miatt akadályozott férfi nem tudott megfelelően védekezni, amit a nő kihasznált. A férfit az udvaron, ahol fagypont körüli volt a hőmérséklet, magára hagyta és visszament a házba. Rövid kutatást követően magához vette a férfi pénztárcáját, majd elhagyta a helyszínt. A férfi a bántalmazás következtében, a kórházi kezelés ellenére életét vesztette.

A bíróság a nőt bűnösnek mondta ki különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint kifosztás bűntettében, így őt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítélet nem jogerős, ugyanis a nő és védője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be, amit a Szegedi Ítélőtábla bírál el. A nő letartóztatását a bíróság fenntartotta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com