Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán

Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.Közleményükben azt írták, a tiszarádi lány eltűnéséről vasárnap tett bejelentést a rendőrségen az egyik családtagja, akinek elmondása szerint a lány előző nap otthonában megsérült, és a család egyik férfiismerőse kísérte Nyíregyházára orvosi ellátásra, ahonnan nem érkeztek haza.

A rendőrök nagy erőkkel kezdték meg az adatgyűjtést az eltűnt lány felkutatása érdekében és néhány órán belül megtalálták a lányt korábban elkísérő 32 éves gávavencsellői férfit. A gyanúsított a nyomozóknak azt mondta, hogy a fiatal lánnyal szerelmi kapcsolatban álltak és az orvosi ellátás után Nyíregyházán sétálni indultak.

Egy erdős területre mentek, ahol összevesztek, majd a férfi megfojtotta és sorsára hagyta a lányt - olvasható a közleményben. A nyomozók a férfi által megadott helyen megtalálták a lány holttestét. Az emberölés bűntettével gyanúsított férfit a rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

http://ujhazak.com