Tizenkét Kurszk megyei település felszabadításáról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Felszabadította az orosz Észak csapatcsoport a Kurszk megyei Agronom, Bogdanovka, Bondarevka, Dmitrjukov, Zazulevka, Ivaskovszki, Kolmakov, Kubatkin, Martinovka, Mikhajlovka, Pravda és Juzsnij települést és több mint száz négyzetkilométert a régióban - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.A tárca szerint Kurszk az elmúlt nap folyamán több mint 270 ukrán katona esett el vagy sebesült meg és 12 megadta magát, valamint egyebek között két harckocsi és 15 egyéb páncélozott harcjármű, két amerikai Paladin 155 milliméteres önjáró löveg és 11 drónirányító központ semmisült meg.

Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betörő ukrán erők eddig mintegy 66 550 embert, 391 harckocsit, 311 gyalogsági harcjárművet, 272 páncélozott szállítójárművet, 2181 páncélozott harcjárművet, 2403 gépkocsit, 542 tüzérségi löveget és 52 sorozatvetőt veszítettek.

A RIA Novosztyi az orosz Önkéntes Hadtestre hivatkozva azt jelentette, hogy az orosz erők felszabadították a Kurszk megyei Szudzsa város ipari övezetét a művelet eredményeként, amelynek során az üzemen kívül helyezett nemzetközi gázvezetéken keresztül, a föld alatt kerültek az ukrán csapatok hátába. A harcok jelenleg a szudzsai lakóövezetben zajlanak.

"Az ellenség, veszteségeket szenvedve, kaotikusan vonul vissza Zaolesenka irányába, a Szudzsa nemzetközi közúti határátkelő ponthoz. A siker növelése és az áttörés eredményeinek megszilárdítása érdekében újabb orosz egységeket és páncélozott járművekkel megerősített alegységeket vonnak be a harcba" - hangzott a tájékoztatás.

A gázvezetéken az Önkéntes Hadtest Veteránok felderítő és rohamdandárja és Kelet rohamdandárja, a 11. légideszant dandár, a 72. gépesített lövészdandár, valamint az Ahmat különleges alakulat Aida csoportjának több mint 800 fegyverese kelt át. Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke kedden felkereste a Kurszk csoport főhadiszállását, Alekszandr Hinstejn, a régió kormányzója pedig találkozott az áttörés részvevőivel.

Az orosz televíziók hétfő estétől kezdődően felvételeket mutattak be a gázcsövön való átkelésről. A beszámolók szerint a művelet előkészületei - amelynek során egyebek között a vezetékből kiszivattyúzták a gázt és a helyébe oxigént eresztettek, három hónapig tartott.

Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek elmondta, hogy a katonák, a kitörés pontjától függően, 12-15 kilométert haladtak a 140 centiméteres átmérőjű csőben, és a támadásukkal pánikot okoztak az ukrán sorokban.

A moszkvai második nyugati körzeti katonai bíróság kedden 16 évi szabadságvesztésre ítélte Olekszandr Melniket és Olekszij Pokatilovot, az ukrán 408-as önálló gyalogos zászlóaljának katonáját, a kurszki régió elleni inváziójában való részvétele miatt, terrorcselekmény csoportos elkövetése címén. A verdikt szerint a két elítélt Veszjoloje falut fegyveres ellenőrzés alatt tartották, utakat és területek aknáztak alá és többször lőttek orosz katonákra és civilekre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com