Tizennégy és fél év fegyházra ítélték a galgagutai rablógyilkost

Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt a Balassagyarmati Törvényszék jogerősen 14 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte azt a 45 éves galgagutai férfit, aki megölte idős szomszédasszonyát, hogy megszerezze a pénzét - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.Bóna Gyula elmondta: az italozó, munkanélküli férfi tavaly április 9-én ittasan, a kertek felől a kerítésen átmászva jutott be 89 éves szomszédja udvarába, és a teraszon ülő nőt hátulról többször fejen ütötte seprűnyéllel. A sértett vérző fejét konyharuhával letakarta, majd kutatni kezdett a házban, de mindössze 12 ezer forintot talált.
    

Az asszony csak könnyebben sérült meg, de a támadás miatt elszenvedett súlyos pszichés terhelés miatti heveny szívmegállás a halálát okozta. A férfi ezután otthonában elégette a seprűnyelet, majd visszament a már halott nő házába, tovább kutatott, és egy zacskóban több mint 1,3 millió forintot talált. Másnap csaknem 40 ezer forintért édességet, élelmiszert és alkoholt vett, emellett mintegy 46 ezer forintot adományozott egy egyházközösségnek, 200 ezer forintot pedig felajánlott a szomszédjának, aki azonban nem fogadta el a pénzt.
    

A főügyész közölte: a törvényszék megtartotta az előkészítő ülést, amelyen a vádlott a bűncselekmény elkövetését a vádiratban foglaltakkal egyezően elismerte, és lemondott a tárgyalásról. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, és 14 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, valamint kötelezte csaknem 6,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com