Tizennégy évi fegyházra ítéletek egy feleségét megcsonkító féltékeny férjet Oroszországban

Tizennégy évi fegyházbüntetésre ítélte Szerpuhov város bírósága csütörtökön Dmitrij Gracsovot, aki féltékenységből baltával lecsapta feleségének mindkét kézfejét.Az elítéltre az ügyész 17 évet kért, végtag elvesztésével járó szándékos súlyos egészségkárosítás, emberrablás és halállal való fenyegetés címén. Gracsov, aki korábban szerelemféltésből többször is megverte gyermekei anyját, sőt egyszer a közeli Moszkvába is elvitte egy hazugságdetektoros vizsgálatra, 2017. december 11-én összekötözte az asszonyt, gépkocsival egy közeli erdőbe vitte, ahol életveszélyesen megfenyegette, majd megcsonkította.

    
A férj a kézfejek levágása előtt kötéssel elszorította az asszony karját, majd a támadás után kórházba vitte, és a rendőrségen feladta magát. Erre hivatkozva Gracsov az első fokú ítélet enyhítését kérte az Oroszországban nagy médiaérdeklődést keltő ügyben. A feleség ügyvédje súlyosbításért fellebbezett. A nő bal kezét az orvosoknak sikerült megmenteniük, a jobb kézfejét azonban protézissel kellett pótolni. Az illetékes körzeti megbízott ellen eljárás indult, mert nem reagált az asszonynak a férj agresszivitására vonatkozó panaszaira.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

http://ujhazak.com