Tizenöt év fegyházra ítéltek egy nőt, aki megölte élettársát

Nem jogerősen tizenöt év fegyházra ítélt a Kecskeméti Törvényszék egy nőt, aki 2019 nyarán Dávodon élettársát szemeteszacskóval megfojtotta, a testét egy gödörbe húzta, majd sósavval és hipóval öntötte le.A törvényszék hétfői tájékoztatása szerint a nő és élettársa egy közösségi oldalon ismerkedtek meg, majd összeköltöztek egy dávodi házba, amelyet a férfi bérelt. A nő nem dolgozott és ellátásban sem részesült, míg a férfi közmunkásként dolgozott és alkalmi munkákat is vállalt. A pár gyakran veszekedett, mivel a nő a házimunkát sem végezte el, ezért a férfi többször felszólította, hogy költözzön el.     


Egy alkalommal a nő kitette a ház elé egy zsákban a férfi ruháit, és azt hazudta, hogy egy ismerőse megvette az ingatlant. Múlt nyarán egy újabb vita alkalmával a férfi megpofozta a nőt, mire ő egy bottal nyakon ütötte. Kis idő múlva a férfi elvesztette eszméletét, a nő azonban nem hívott segítséget, hanem élettársa fejére egy szemeteszacskót húzott, amit a nyakán szorosan megkötött.     


A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korábbi tájékoztatása szerint a nő a férfi lábára kötelet erősített, amelynek segítségével a veteményesben lévő gödörbe húzta, a testét sósavval és hipóval öntötte le, majd betemette. Néhány nap múlva, amikor a férfit munkatársai keresni kezdték, a nő azt állította, hogy külföldre ment dolgozni. Ennek igazolására élettársa telefonjáról üzeneteket küldött a saját készülékére, illetve az érdeklődőknek is.     


A Kecskeméti Törvényszék 15 év fegyházra ítélte a nőt, aki aljas indokból megölte védekezésre képtelen élettársát. Az ítélet nem jogerős, mivel mind az ügyészség, mind a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com