Tizenöt lövést adtak le éjszaka egy üzlethelységre Brüsszelben szerdára virradóan

Ismét lövések dördültek a belga főváros Anderlecht városrészében, szerda hajnalban tizenöt lövést adtak le egy üzlethelységre, de a brüsszeli fegyveres incidensek múlt kedd óta tartó sorozatának eseteitől eltérően a lövöldözésben nem sebesült meg senki - közölte az illetékes ügyészség tájékoztatására hivatkozva a VRT belga televízió internetes oldalán szerdán.A beszámoló szerint a hajnali kettő óra körül történt lövöldözés ugyanazon a Clemenceau téren volt, ahol az elmúlt hét során két embert lelőttek, hárman pedig megsebesültek a feltehetően drogkereskedők közötti fegyveres összetűzésekben.

Ezúttal egy ház homlokzata, és a földszinti üzlethelység került tűz alá. A helyszínelők tizenöt golyó becsapódásáról számoltak be, valamint arról, hogy az elkövető egy benzines palackot is a házra dobott.

Egyelőre nem tudni, hogy van-e kapcsolat az elmúlt napokban ezen a helyszínen, valamint a szintén a Peterbos-negyedben található Sint-Guido metrómegálló mellett kedden történt lövöldözésekkel, amelyek kábítószer-kereskedelemmel voltak kapcsolatosak - tette hozzá az ügyészség.

A múlt kedden kezdődött lövöldözések sorozatában ez idáig két ember vesztette életét Anderlechtben, akiket csütörtökön, illetve pénteken lőttek le feltehetően rivális drogkereskedő bandák összecsapásához köthető összetűzésekben. A brüsszeli Midi főpályaudvar közelében található Clemenceau metróállomás közelében három embert kézifegyverrel lábon lőttek, korábban ugyanezen a helyen, két gépkarabéllyal felfegyverzett férfi a levegőbe lőtt. Egy héttel ezelőtt lövöldözés volt Brüsszel Saint-Josse negyedében is, ahol két ember sebesült meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com