Tízezer kísérő nélküli migránsgyerek tűnt el Európába érve 18+

Az Europol felmérései alapján kb. 10 ezer olyan migránsgyereknek veszett nyoma, akik kísérő nélkül jöttek Európába.


Szerintük ez a csoport veszélyeztetett és jó célpont lehet az emberkereskedőknek, így attól tartanak, hogy sok gyerek bűncselekmény áldozata lett.

A szervezet vezetői szerint a migránsválság egyik legdurvább következménye, hogy több ezer gyerek tűnik el azután, hogy az európai hatóságok regisztrálják őket –számolt be róla a Guardian.

760x0 (1)

Az Europol vezetője, Brian Donald arról beszélt, hogy Olaszországban 5 ezer migránsgyerek tűnt el, Svédországban pedig kb. ezer. Donald szerint egy modern páneurópai bűnöző szervezet kifejezetten a migránsokra specializálta magát.

"Nem ésszerűtlenség azt állítani, hogy több, mint tízezer gyereket keresünk.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nem mind lett bűncselekmény áldozata, sokat valószínűleg családtagok vettek magukhoz. De mi ennyi gyerekről nem tudjuk, hogy hol vannak, mit csinálnak és kivel élnek
" –jelentette ki.

760x0 (2)

Az Egyesült Királyság nemrég azt közölte, hogy hajlandó fogadni több kísérő nélkül kiskorút Szíriából vagy más háborús övezetekből.

A Save the Children alapítvány kutatásai alapján 2015-ben kb. 26 ezer gyerek érkezett Európába kísérő nélkül. Az Europol adatai alapján pedig a tavalyi évben Európába érkező egymillió migránsnak a 27 százaléka volt gyerek.

„Akár regisztrálták őket, akár nem, 270 ezer gyerekről beszélünk. Nem mind érkezett egyedül, de bizonyítékaink vannak rá, hogy egy nagy hányaduk igenis kísérő nélkül lépett be a kontinensre” – mondta Donald.

2479

Októberben a dél-svédországban lévő Trelleborg hatósága azt jelentette, hogy ezer olyan kiskorú migránsnak veszett nyoma, akik komppal jöttek az országba. Svédországból pedig nemrégiben szintén azt közölték, hogy egyedülálló migránsgyerekek tűntek el és nem tudják mi történt velük.

Az Egyesült Királyságban az elmúlt évben duplájára nőtt azoknak a kiskorú migránsoknak a száma, akik eltűntek az országba lépés után. Attól tartanak, hogy a gyerekek embercsempészek kezébe kerülhettek, vagy egyéb bűnügyek áldozataivá lettek.

10938953_e9131ce4a995c56cd43538ff16b9ee7b_wm

Donald azt is kijelentette, hogy az Europol tud olyan esetekről, amelyek során migránsgyerekeket szexuális úton használtak ki.

Ezen felül olyan esetek is ismertek, amelyekben embercsempészek és emberkereskedők vannak egymással kapcsolatban: az előbbiek feladata, hogy becsempésszék a migránsokat Európába, az utóbbiaké pedig, hogy szexmunkásként vagy rabszolgaként eladják őket. Az Europol szerint már több ilyen emberkereskedő bandát értek tetten a hatóságok az adatbázis alapján, a tagjaikat pedig letartóztatták.

CAOFMUoWcAAYVQd

Az Europol most azon van, hogy a balkáni útvonalon dolgozó szervezeteket felkutassa, ezeket gyanúsítják a migránsgyerekek eltűnésével. A segítségkérő gyerekeket ugyanis ezek mérik fel és így vonják be a bűnszövetkezetükbe.

A girl walks with other migrants after crossing the Macedonian border into Serbia, near the village of Miratovac, on January 29, 2016. More than one million people reached Europe's shores in 2015 -- the majority of them refugees fleeing conflict and persecution in Syria, Afghanistan and Iraq -- in the continent's worst migration crisis since World War II. The International Organization for Migration estimates that some 31,000 migrants have reached Greece by sea so far this year, hoping to start new lives in Germany, Sweden and elsewhere in the European Union. / AFP / ARMEND NIMANI (Photo credit should read ARMEND NIMANI/AFP/Getty Images)

A szakértő szerint mindenki legyen éber, mert a szervezetek és a gyerekek már az EU-n belül vannak.

Forrás: faktor

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com