Több évre ítélték az albérlőtársukat megkínzó szegedi fiatalokat

Több éves börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság csütörtökön első fokon azt a három fiatalt, aki válogatott módszerekkel kínozta albérlőtársát 2016-ban a Tisza-parti városban.A bíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, a sértett sanyargatásával, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése, valamint testi sértés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottakat.

    
A bűncselekmények idején még fiatalkorú lány, az elsőrendű vádlott három év szabadságvesztést kapott, bátyát és barátnőjüket hét év börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. A testvérpár a bűncselekményekben szintén résztvevő anyját - akit kiskorú veszélyeztetésében is bűnösnek mondott ki a bíróság - négy évre ítélték.
    

A bíróság az ügyet zárt tárgyaláson tárgyalta. A sértett és a három gyanúsított 2016 szeptemberétől lakott egy közös szegedi albérletben. A három fiatal több alkalommal megfosztotta társát személyi szabadságától, amikor elhagyták a lakást, albérlőtársukat többször bezárták, úgy, hogy ő nem tudott onnan távozni. Később dolgozni elengedték, de november 13-tól 24-ig egyáltalán nem mehetett ki a sértettet az ingatlanból.


November közepétől különböző fizikai gyakorlatokat végeztettek vele, ha nem hajtotta végre a feladatokat, ököllel vagy különböző tárgyakkal ütlegelték. Az áldozatnak kellett ételt és italt vinnie az ágyban fekvő gyanúsítottaknak, akik nemiségében is megalázták, arra kényszerítették, hogy saját vérével szennyezett papírt egyen, ürülékéből, vizeletéből fogyasszon. A gyanúsítottak késsel megszúrták az áldozat vállát, égő csikkeket nyomtak el a hátán és öngyújtóval is megégették.
    

Az áldozat egész testén, köztük az arcán és a nemi szervén is sérüléseket szenvedett, de a bántalmazások módja, elhúzódó tartama súlyosabb következményekkel is járhatott volna.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com