Több gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Őrizetbe vette csütörtökön a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és mennyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait - értesült a helyi média."Jelenleg házkutatások folynak, további információkat akkor teszünk közzé, ha a helyzet megengedi" - idézte a rendőrség közleményét a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely jelentésében saját értesülésére hivatkozva is azt írta: a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjairól van szó.

    
A Dennik N című szlovák napilap szerint nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök a dél-szlovákiai Gúta (Kolárovo) környékén. A meggyilkolt újságíró családjának ügyvédje, Daniel Lipsic korábbi belügyminiszter a gyanúsítottak letartóztatásának hírére reagálva Facebook-bejegyzésében rámutatott: a vizsgálat addig nem érhet véget, amíg nem sikerül kézre keríteni a gyilkosság megrendelőit is.
    

Peter Pellegrini szlovák kormányfő szintén a Facebookon üdvözölte az előrelépést az ügyben. "Hiszek abban, hogy sikerül feltárni ezt a brutális tettet, az indítékait illetve megrendelőit is, hogy a továbbiakban már ne ossza meg társadalmunkat " - írta Pellegrini. Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találták holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban.


A párnak vélhetően Kuciak munkája miatt kellett meghalnia. Haláluk óriási közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának, köztük Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök távozásához vezettek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com