Több halálos áldozata van a Délnyugat-Kínát sújtó árvizeknek

A helyi árvízvédelmi hatóságok közleménye szerint már legkevesebb mint hat halálos áldozata van a délnyugat-kínai Kujcsou tartományt sújtó árvizeknek – jelentette a kínai állami média.A hétfő óta tartó, több évtizedes rekordot megdöntő heves esőzések következtében óriási áradások keletkeztek Kujcsou tartomány Zsungcsiang és Cungcsiang városaiban, ahonnan összesen több mint 80 ezer embert evakuáltak.

A helyi hatóságok szerint több folyó vízszintjének megemelkedett, majd az árvíz lefelé terjedt tovább Kína délnyugati részének más területeire, beleértve a Kujcsouból eredő Liu folyó menti településeket is Kuanghszi tartományban. A csúcsáramlás másodpercenként elérte a több mint 11 ezer köbmétert, mely több mint nyolcvanszorosa az átlagos áramlási sebességnek – tették hozzá.

Az állami média jelentése szerint a Kuanghszi tartományban található Mejlin település szenvedte el a legsúlyosabb károkat, ott az árvízcsúcs 4 méterrel meghaladta a biztonságosnak tekintett szintet.

A 30 éve nem tapasztalt árvizek több helyen fölcsuszamlást és jelentős károkat okoztak a helyi infrastruktúrában, miután kedden egy gyorsforgalmi út hídjának egyik szakasza is beomlott.

Csütörtökön a vízszint figyelmeztető szint alá süllyedt, a hatóságok jelenleg a víz elvezetésére, az érintett területek fertőtlenítésére és a katasztrófa utáni helyreállítás megkezdésére, valamint a mentési munkálatokra összpontosítanak – jegyezték meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

http://ujhazak.com