Több mint 16 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le Kőbányán

Több mint 16 kilogramm, mintegy 65 millió forint értékű kábítószergyanús anyagot foglaltak le Kőbányán, elfogtak egy kínai és egy cseh állampolgárt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.A közlemény szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága értesítette a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy külföldről érkező kézbesítendő küldemények között kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomagokat találtak.

A nyomozók öt kartondobozban összesen húsz csomagot foglaltak le, amelyekben több mint 11,6 kilogramm növényi törmelék volt; az előzetes szakértői vizsgálat megállapította, hogy az anyag delta-THC-t tartalmaz, amely kábítószernek minősül - írták. A külföldről feladott csomagokat egy, a Budapest X. kerületében található raktárépület címére rendelték, ezért a nyomozók figyelemmel kísérték a küldemények kézbesítését.

A csomagokat június 3-án két férfi vette át, akiket a rendőrök néhány perccel később elfogtak. A 35 éves kínai és a 20 éves cseh állampolgár elfogását követően a nyomozók átkutatták a cseh férfi által bérelt munkásszállói szobát, ahol további közel 4,8 kilogramm növényi törmeléket, közel 4 gramm kristályos állagú kábítószergyanús anyagot, két mérleget, öt mobiltelefont és tizenöt SIM-kártyát foglaltak le; a kínai férfinál közel 240 ezer forint készpénzt és egy mobiltelefont találtak.

A nyomozók a két férfit kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

Közösség tagja elleni erőszak miatt keresünk két férfit

A fővárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításukhoz.

http://ujhazak.com