Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség

Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.Azt írták, hogy tavaly áprilisban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fedezte fel a soproni vámudvarban egy konténerszállítmányban a 13 tonna MDMA-prekurzort, majd a KR NNI pár nappal később két budapesti raktárban további 19 tonna kábítószer-alapanyagot foglalt le. Mind a két helyen a prekurzort legális áru, műtrágya-alapanyag közé rejtették - tették hozzá.
    

A rendőrök a felderítés során számos hazai és külföldi fuvarozócéget ellenőriztek, így eljutottak a szállítmány megrendelőjéhez, egy egyszemélyes kft.-hez. Mint kiderítették, a cég magnéziapornak álcázva, hajókonténerrel szállíttatta Kínából először Németországba, a hamburgi kikötőbe a nagy mennyiségű illegális szert, amit onnan közúton hoztak be Magyarországra - írták.
    

Két héttel a magyarországi rajtaütést követően az NNI felderítőinek kérésére a német hatóságok Hamburgban ellenőriztek egy szállítmányt, amelyben további 11 tonna prekurzor volt; a lefoglalt illegális szer szintén a magyar céghez volt köthető. Az ügyvezetőt a nyomozók március 18-án fogták el, az 50 éves isaszegi férfit kábítószer-készítés elősegítése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
   

A Magyarországon lefoglalt 32 tonna prekurzor elkobzását és megsemmisítését a KR NNI kezdeményezte a nyomozást felügyelő Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnél. A rekordmennyiségű illegális anyagot két részletben semmisítették meg: előszőr a budapesti raktárakban lefoglalt vegyületeket, majd a soproni vámudvarban talált prekurzort égették el.
    

Az utóbbi szállítmányt a megsemmisítésig Győrben egy rendőrségi objektumban tárolták, onnan szállították át szigorú biztonsági intézkedések között az egyik hazai hulladékégetőbe - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

Elhanyagolták és bántalmazták a gyermekeiket

A ráckevei rendőrök lezárták a nyomozást a szülők ellen.

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

Halálos balesetet okozott, majd elhajtott

A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművezetőt, aki két nőt ütött el az egyik szolnoki, kijelölt gyalogos-átkelőhelyen.

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Új fejlemények Till Tamás ügyében

Sajtótájékoztatón számolt be az Országos Rendőr-főkapitányság a 2000 májusának végén Baján eltűnt 11 esztendős Till Tamás meggyilkolásáról. Mint ismeretes, az eltűnt fiú holttestét 2024 nyarán találták meg egy bajai tanya melléképületében, az aljzatbetonba elásva.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Megtámadták Gordon Ramsayt Costa Ricán

Hírességek, akik túlélték az ellenük elkövetett merényletet.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Makkegészséges férfi halt meg a vizsgálat közben

Sebészek osztották meg a Redditen a legelképesztőbb élményeiket, amiket egy-egy műtét alatt éltek át.

Hátborzongató szellemtörténetek

Hátborzongató szellemtörténetek

Ismerd meg hazánk legrémisztőbb kísértethistóriáit!

http://ujhazak.com